Gasztro

Botrányt csapott a nő, aki csirkét kapott a vegán burgerébe a Mekiben

A vegán nő csak az első harapás után jött rá, hogy húst eszik.

A McDonald’s-ot nem lehet azzal vádolni, hogy ne igyekezne minden vevő igényét kielégíteni. Mivel egyre többen térnek vegeteriánus vagy vegán étrendre, a meki sem tétlenkedik, hogy vega szendvicsekkel rukkoljon elő. Szóval a jó szándék megvan, csak a kivitelezéssel akadnak problémák.

Egy cambridge-i nő például 8 hónapja először tért be egy McDonald’s-ba, hogy onnan vigyen ebédet a munkahelyére. Meg is rendelte Veggie deluxe burgerét, mely ígérete szerint se húst, se majonézt nem tartalmaz – elméletben. Gyakorlatban ugyanis egy nagy szelet csirkehús került a burgerbe, melyet a nő csak azután vett észre, hogy beleharapott. „Azóta nem voltam McDonald’s-ban, hogy vegán lettem – de az biztos, hogy ezek után soha nem teszem be a lábam többé egybe sem!” – tajtékzott az elégedetlen vásárló, aki így csak a sült krumplit tudta megenni.

A Mekinél elnézést kértek, és azt ígérik, kivizsgálják az ügyet. 

metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top