Mégsem étel végzett a magyar turistával Thaiföldön

nlc | 2018. Április 05.
Elkészült a magyarországi boncolás eredménye, de a férfi párja nem nyugszik bele. A vállalkozó komoly örökséget hagyott maga után.

Mostanáig minden jel arra utalt, hogy ételmérgezésben halt meg Tibor, a Thaiföldön nyaraló magyar vállalkozó. A férfi szerelme azonban a 24.hu-nak most új fejleményekről számolt be.

Dia azt mondta, megvan a magyarországi boncolás eredménye. Az orvosok szerint a férfi minden szerve rendben volt, vagyis nem találtak ételmérgezésre utaló jeleket.

A fiatal nő azonban nem nyugszik bele a vizsgálat eredményébe, ugyanis biztos benne, hogy a vacsora okozta a párja halálát. A thaiföldi boncolás eredményét azonban még mindig nem ismeri. Felháborítónak tartja, hogy sem neki, sem Tibor édesanyjának nem adnak ki információt.

A gyász időszakát tovább nehezíti, hogy teljesen megromlott a viszony a férfi gyermekeinek édesanyja és Tibor szerelme között, állítólag Diát be sem akarták engedni a temetésen a ravatalozóba.

A viszályban közrejátszhat az is, hogy a vállalkozó öröksége akár a félmilliárd forintot is elérheti, a hagyatéki tárgyalás pedig csak ezután következik.

Exit mobile version