Hatalmas a hiány csirkemellből, az egekbe szöknek az árak

nlc | 2018. Június 07.
Átrendeződött a csirkehús piaca az áfacsökkentés után, a csirkemell ára a hirtelen jelentkező keresletnövekedés miatt az egekbe szökött, míg a baromfi más részeit alig lehet eladni. A hiányt várhatóan áremeléssel fogják kompenzálni a termelők.

Ellátási zavarokat okoz a csirkehús piacán a csirkemellfilé iránti keresletnövekedés, amit a hazai áfacsökkentés mellett a brazil csirkehús importtilalma is fokoz. Az uniós piacról jelenleg 300 ezer tonna csirkemell hiányzik, az árak az egekbe szöktek.

Az Azénpénzem jelentése szerint amíg az elmúlt évben meredeken ívelt felfelé a csirkemellfilé ára, addig például a farhát közel 20 százalékkal lett olcsóbb tavaly óta, de az egész csirkét vagy éppen a csirkecombot is olcsóbban lehet beszerezni, mint egy évvel ezelőtt.

A csirkemellfilé viszont a tavalyi 900 forintos kilónkénti ár helyett már 1300 forint körül cserél gazdát a piacokon, míg a többi terméket nagyon nehéz értékesíteni.

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke szerint már több nagyáruház is hiányra panaszkodik, a termelők pedig áremelésre készülnek, mert nem számítanak a piaci viszonyok gyors rendeződésére.

Az Európai Unió legnagyobb csirkehús-beszállítója Brazília volt mindaddig, amíg egy országos szalmonellajárvány miatt meg nem tiltották a tengerentúli szárnyasok importját. A piacról hiányzó 300 ezer tonna csirkemellet most az uniós termelők igyekeznek pótolni.

Exit mobile version