Gasztro

Nem tudni biztosan, mitől lettek rosszul az isaszegi menzások

A Nébih nem végzett vizsgálatot az ügyben, mivel bejelentés sem érkezett.

Három héttel ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy négy gyerek is rosszul lett az isaszegi Damjanich János általános iskolában. Az esettel kapcsolatban felmerült az ételmérgezés gyanúja, az igazgatónő pedig az önkormányzattól érkezett jelzés után leállította a beszámolók szerint zavaros, savanyú menzás csontleves kiosztását.

Az ügyben most megszólalt a gyermekétkeztető TS Gastro ügyvezetője, Takács Zsolt is, aki teljesen biztos benne, hogy a gyerekek nem az ő levesüktől lettek rosszul június elején. Állítása szerint a cég önellenőrzést hajtott végre, laboratóriumba küldte az ételmintát, a levessel kapcsolatban azonban mindent rendben találtak – írja a Bors.

Igaz ugyan, hogy a szolgáltató belső vizsgálata nem tárt fel hibát, az ügyben illetékes hatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal azonban nem is indított vizsgálatot az ügyben. Így most már csak találgatni lehet, mitől is lehettek rosszul az isaszegi kisiskolások.

Sem az étkeztető vállalkozás, sem a gyermekintézmény nem jelezte nekünk, vagy a területileg illetékes kormányhivatalnak a problémát. Így hát hatósági vizsgálat nem indult

– közölte a Nébih. A törvény egyébként bejelentési kötelezettséget ír elő minden ilyen esetben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top