Gasztro

Így készíts otthon fekete fagyit!

Pár éve robbant be az új gasztroőrület: a fekete fagyi. Egyelőre többet lehet látni róla az instán, mint hallani arról, hogy milyen az íze. Mindenesetre már otthon is elkészíthetjük, ha egy kis feketézésre szottyan kedvünk.

A fekete fagyi egy nemrégiben befutott gasztrotrend, aminek semmi köze Olaszországhoz. A fagyi hazájában ugyanis sohasem találnának ki ehhez hasonló őrületet, ilyesmi csakis a tengerentúlról jöhet. Közvetlenül a szivárványos torta, a folyékony platinával turbózott koktél és az arannyal bevont fagyi mögött.

Fekete fagyival a megtisztulásért

Nem is értjük, miért kellett ilyen sokat várni, míg megjelent az ébenfekete fagyi a New York-i Morgenstern’s fagyizóban. A színezőanyag ugyanis teljesen természetes eredetű, semmiféle mesterséges adalékot nem tartalmaz, sőt ha nagyon megmagyarázzuk, még jótékony hatása is lehet egy-egy gombóc fekete fagyi elfogyasztásának.
A fekete színről ugyanis az az aktív szén tehet, amit a kókuszdió elszenesedett héjából nyernek. Ha lehet, még egy árnyalattal feketébb, mint az ázsiai eredetű fekete szezámos fagylalt. Ez a fogyasztásra alkalmas aktív szén segítheti a szervezetünk megtisztítását a mérgező anyagoktól, hiszen képes megkötni nagy mennyiségű gyógyszert, higanyt, ólmot és vegyi anyagokat. Persze egy gombóc fekete fagyi nem képes csodákra, ha méregről van szó, a beszámolók szerint azonban frissítő ízével tökéletes egy forró nyári napon.

Fekete fagyi

Fekete fagyi hozzávalói

  • 4,8 dl tejszín
  • 2,4 dl tej
  • 15 dkg cukor
  • 5 dkg aktív szénpor
  • 1 rúd vanília
  • pár csepp borsmenta kivonat

Elkészítés

A tejszínt öntsük össze a tejjel és a cukorral. Kezdjük el melegíteni, állandó kevergetés mellett, míg a cukor fel nem olvad. Ekkor a tűzhelyről félrehúzva adjuk hozzá az aktív szenet, a vaníliarúd kikapart magjait és pár cseppet a borsmenta kivonatból. Keverjük össze és tegyük át egy fedeles műanyag edénybe, majd hűtsük ki egészen hidegre. Mehet is az egész a fagyigépbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top