nlc.hu
Gasztro
Műalkotásnak is beillő sütiket készít egy lelkes amatőr

Műalkotásnak is beillő sütiket készít egy lelkes amatőr

Olyan szintű mérnöki precizitással készülnek az ínycsiklandó piték, hogy az emberi szinte sajnálna belevágni. Persze, ha olyan finomak, mint ahogy kinéznek, valószínűleg nem maradnak egészben hosszú ideig.

Nem véletlen, hogy Lauren Ko az Instagram-oldalán örökíti meg csodás pitéit, mivel talán nem túlzás azt mondani, hogy egyik-másik akár kortárs művészeti alkotásnak is elmenne, olyan remek érzékkel, szín- és formavilággal vannak megkomponálva, hogy még Vasarely is megirigyelné.

Lauren Ko, a gyönyörű piték megálmodója (Fotó: Lauren Ko)

A seattle-i nő egyébként teljesen amatőrként vágott bele a látványos piték sütögetésébe, sőt egy korábbi interjúban még azt is elmondta, hogy pár éve még egyáltalán nem tudott főzni.

Ko a klasszikus pitetésztát különleges színű töltelékekkel dobja fel, amihez többek között szedret, törpemandarint vagyis kumkvatot, lila burgonyát vagy épp ringlószilvát használ, de a képek között tallózva felfedezhetünk epret, kivit, vagy épp húsvéti csokitojásokat is.

A piteművész szerint a szemet gyönyörködtető édességek elkészítéséhez csupán egy jó éles késre, na meg egy nagy adag türelemre van szükség. Lauren Ko kedvenc pitereceptjét pedig itt találod, jó étvágyat hozzá!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top