nlc.hu
Gasztro
Nagyot drágul a tojás

Nagyot drágul a tojás

A tojástermelők sem tudják kivonni magukat az alapanyagok árváltozásának a hatásai alól.

A tojás is 10 százalékkal drágulhat a következő hónapokban – értesült az RTL Híradó a termékszövetség elnökétől. Néhány napja derült ki, hogy ilyen mértékben emelkedhet a baromfihús ára az Európát érintő szárazság miatt. Emiatt drágul a takarmány, hiszen kevesebb van belőle. Csak búzából legalább tizedével kevesebb termett Európában, mint szokott, a pusztító aszály hatására.

Magyarországon az év eleji csúcsa óta folyamatosan csökkent a tojás ára, most átlagosan 392 forintot kérnek az országban, de még mindig majdnem 7 százalékkal többe kerül most, mint tavaly ilyenkor.

Évente egyébként 223 darab tojást fogyaszt egy átlagos magyar, ráadásul ilyenkor egyre többet. Ahogy megyünk az ősz és a tél felé, mindig jobban fogy a tojás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top