nlc.hu
Gasztro
Kisebbfajta kivinagyhatalom lesz Magyarország

Kisebbfajta kivinagyhatalom lesz Magyarország

A terv legalábbis ez, és a feltételek is adottak. Egyre inkább.

A termelési támogatás kiterjesztését kezdeményezte a kivi– és fügetermesztésre Magyarország az Európai Bizottságnál (EB), és elindul a két gyümölcsfajta ültetési szakmai feltételeinek kidolgozása is, hogy telepítési támogatásra is lehetőség nyíljon – közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Becsehelyen, ahol megtekintette Magyarország jelenlegi legnagyobb, mintegy hathektáros kiviültetvényét.

Képünk illusztráció (Fotó: Profimedia)

Az államtitkár egyrészt azzal indokolta a döntést, hogy láthatóan komoly piaci igény van azokra a friss gyümölcsökre, amelyek nem messziről, tartósító eljárással eltarthatóvá tett formában érkeznek Magyarországra, és árban is versenyképesek, másrészt azzal, hogy a kivi- és fügeültetvények munkaerőigénye alacsonyabb sok más gyümölcskultúráénál. De persze a klímaváltozásnak is akad némi szerepe a dologban: mint Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója az MTI kérdésére elmondta, az egyre északabbra tolódó termesztési övezetek miatt olyan új növényfajták termesztésére nyílik lehetőség elsősorban Dél-Magyarországon, amelyekre néhány évtizede még nem volt példa.

Kivifronton egyébként már most is nagy erőkkel jövünk fel: a becsehelyi kiviültetvény vezetője, Miklós Ákos Márton tájékoztatása szerint a tavalyihoz képest megduplázódott zöld kiviből a termésmennyiség, ami így idén meghaladja a 20 tonnát, és a sárga vagy gold kiviből is 3-4 tonnás termésre számítanak. Igény pedig bőven volna még ezenfelül is a gyümölcsre, amit az jelez a legjobban, hogy a szóban forgó mennyiséget már hónapokkal a nemrég kezdődött betakarítás előtt felvásárolta az egyik nemzetközi áruházlánc magyarországi hálózata.

(via MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top