nlc.hu
Gasztro
Ezek a legjobb pára- és szagelszívók

Ezek a legjobb pára- és szagelszívók

A több százezer forintos ár sem garancia a minőségre...

19 különböző márkájú, összesen 45 pára- és szagelszívó berendezést tesztelt laboratóriumban a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. A teszt során azt vizsgálták, hogy a készülékek milyen jól szívják el a párát, a szagot és a zsírt a levegőből. Habár az olcsóbb készülékek túlnyomó részt gyengén szerepeltek, a több százezer forintos szagelszívóknál is könnyen mellényúlhatunk.

A tesztben a legismertebb márkák modelljei szerepelnek, többek között AEG, Bosch, Candy, Miele, Siemens, Whirlpool. Mindössze egy termék, egy Miele modell, ért el 75%-os eredményt az összes szempont alapján, vagyis a zsír-, szag- és a páraelszívásra is jó pontot kapott. Hátránya, hogy nagyon a zsebünkbe kell nyúlnunk ezért a készülékért, mert az ára majdnem félmillió forint. További 4 termék, közöttük egy Bosch készülék is, 60 és 70% közötti összesítést kapott, van közöttük 200 ezer forintos készülék is. A külső légelvezetéses készülékek általában jobban teljesítettek a belső, keringetéses rendszerrel működőkhöz képest.

A legolcsóbb, vagyis a 15-50 ezer forint körüli termékek jellemzően a lista végére kerültek, mivel 40% alatt teljesítettek az összes szempont alapján. Nem árt az elővigyázatosság, mert közel 300 ezerért is találunk olyat, amelyik csak 40% körüli eredményt ért el a tesztben. Viszont jó hír, hogy a legalább 55% összponttal végzettek között is van 130-200 ezer forint körüli áron kapható. Egy-egy márkán belül is jelentős eltérés van az egyes modellek minősége között.

konyha elszívó

A kép illusztráció! (iStock)

Szagelszívás

Habár pont azért veszünk ilyen konyhai berendezést, hogy elszívja a szagot, sajnos ezen a téren nem teljesítettek túl jól a tesztelt gépek. A teszthelyiségben egy serpenyőt 170°C-ra hevítettek, majd ebbe aromás folyadékot csöpögtettek 30 percig, és azt mérték, hogy 1 óra alatt mennyire tünteti el a szagot a készülék.

A legjobban szereplő 5 készülék a szag 75%-át elszívta a teszthelyiségből egy óra alatt. Viszont a termékek nagy része (13 készülék) mindössze a szag negyedét tudta eltávolítani ugyanennyi idő alatt, ez utóbbiak főleg az olcsóbb termékek voltak, de találunk közöttük közel 300 ezer forintos készüléket is.

Páraelszívás

Főleg ablak nélküli vagy nehezen szellőztethető konyhákban a penészedés megelőzése miatt nagyon fontos, hogy főzés után ne maradjon sokáig párás a levegő. Ezért a fogyasztóvédők azt is vizsgálták, hogy a készülékek milyen hatékonyan szívják el a főzés során keletkező gőzt. A teszt során a főzőlap mind a négy főzési zónáján vizet forraltak, amíg a páratartalom elérte a teszthelyiségben a 90%-ot. Ezután megnézték, hogy a páraelszívó mennyi idő alatt csökkenti le 60%-ra a páratartalmat.

Mindössze 9 készüléknek sikerült 2 percnél kevesebb idő alatt elszívni a párát a levegőből, 15 készüléknek viszont több mint 3 percre volt szüksége ehhez.

Zsírelnyelés

A tesztben azt is vizsgálták, hogy a főzés közben levegőbe kerülő zsírt milyen hatékonyan nyelik el a készülékek. A teszt során egy serpenyőt hevítettek 250°C-ra, amelybe 30 percen keresztül olajat és vizet csöpögtettek, a páraelszívót a csöpögtetés után még további 10 percig üzemeltették.

A tesztelt termékek a zsírelnyelésben tűntek a leghatékonyabbnak. Négy készülék kapott 4 vagy ennél több pontot erre a szempontra, mivel a tesztidő alatt a zsír nagy részét (80%-át) eltávolították a levegőből. Viszont kilenc olyan szagelszívó is volt, amelyik a levegőben lévő zsír felét sem tudta eltávolítani a tesztidő alatt. A legjobb és a leggyengébb kategóriában is volt félmilliós, de százezer forint körüli készülék is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top