Most akkor átvernek a hallal a Balatonon, vagy nem?

Főszezon van, a Balaton partján összeérnek a törölközők. A strandbüfék és a környékbeli éttermek megteltek, és nagyjából bármit el tudnak adni a túlhájpolt kürtős fagyitól a fojtó tésztájú lángoson át a mikrózott palacsintáig. A balatoni halsütők, büfék, vendéglők, bisztrók az étlapjukra és a megállítótábláikra is előszeretettel írják ki, hogy „balatoni hal”, ezért elsőként megkérdezzük olvasóinkat, hogy ha ezt a jelzős szerkezetet látják, mégis mire gondolnak? 

A kiírás nyelvtani szempontból nem átverés, Mártonfi Attila nyelvész azt mondta az nlc-nek, hogy neki a „balatoni hal” jelzős szerkezetről a „csacsihal, avagy tengeri csuka, népszerű nevén a hekk” jut először az eszébe. „Ezt a sós vízi halat ugyanakkor egészen biztosan nem a Balatonból halásszák. Nem nyelvészeti kérdés, de úgy vélem, nagyon tájékozatlannak kell lenni ahhoz, hogy valaki azt gondolja, a Balatonnál árusított halakat a Balatonból fogják ki. Hogy egyik vagy másik vendég mire asszociál a balatoni hal kifejezésről, arról lehetne pszicholingvisztikai kísérletet összeállítani, de nem tudok róla, hogy bárki csinált volna ilyet.” A szakember hozzáteszi, hogy az -i képző rendkívül gazdag jelentésszerkezetű a magyarban, nem utal konkrétan azonosítható viszonyra (a házi feladatot is elvégezheti az ember például egy parkban). A természetes emberi nyelveknek alapvető jellegzetességük, hogy véges sok eszközzel végtelen sok viszonyt tudnak kifejezni, ezért aztán a többjelentésűség meghatározóan fontos jelenség, sőt: elkerülhetetlen eszköz. A nyelvtanok csupán a helyet jelentő alapszóhoz járuló -i képzőnek efféle jelentéseit tartják számon:

a) oda való; onnan eredő; ott termő;

b) ott végbemenő;

c) ott használt; ott szokásos;

d) ott működő

(A mai magyar nyelv rendszere I/409 alapján).

Vagy-vagy (A szerző fotója)

Mártonfi hozzáteszi, hogy a magyar nyelv nagyszótárában „sajnos nincs »balatoni« szócikk”, a Magyar értelmező kéziszótár újabb kiadásának szócikke viszont a következőt írja: 

• balatoni mn A Balatonnal kapcs., benne v. rajta élő, levő, történő. Balatoni fogas, hajózás. | Balaton melléki. Balatoni bor.

Látható, hogy rögtön az első jelentés nagyon általános: „a Balatonnal kapcsolatos”. Tehát minden hal, amely a Balatonnal kapcsolatos, nyelvileg okvetlenül nevezhető balatoni halnak. „Természetesen ha létezik ilyen földrajzi eredetvédelemmel ellátott kategória, akkor jogilag ez szűkíthető. Ettől még nyelvileg továbbra se lesz kifogásolható persze.”

Balatoni vagy nem balatoni? Vagy pontyhalászlé balatoni módra? (A szerző fotói)

Kiírható, de!

A nyelvészet viszont sokkal megengedőbb, mint a halsütők. A Magyar Narancs júliusi cikkében megszólalt Steinmetz Ádám balatoni jobbikos parlamenti képviselő, aki szerint a büfékben megjelent a balatoni hal, de (ezt már nem így mondta) ez nem kóser, hanem nettó átverés, ugyanis a balatoni eredetmegjelöléssel árusítható a Balaton vízgyűjtő területének tógazdaságaiban nevelt süllő és ponty is. Egy tógazdasági hal gasztronómiai értéke jó esetben megközelíti a tóban, „bioételen” növekvő és sokat úszó pl. pontyét (de inkább távol esik tőle).

A balatoni halászatot 2013-ban nyírta ki Fazekas Sándor agrárminiszter, döntésének a vendéglátósok finoman szólva sem örültek. Kerestük a Balatoni Halgazdálkodási Nonprorfit Zrt.-t (BHN), de cikkünk megjelenéséig a marketingosztálytól nem kaptunk választ kérdéseinkre, ezért a Narancsból, illetve egy 2018-as Pesti Srácok cikkből idézzük Szári Zsoltot, a cég vezérigazgatóját, aki szerint a halászat helyett a horgászturizmust kell támogatni. Erre rém egyszerű érvként azt hozza fel, hogy az egyik legkiválóbb balatoni vendéglátóhely – még a balatoni halászat idején – egy év alatt 15 kiló süllőt vásárolt tőlük, miközben csak a szigligeti süllőfesztivál két napja alatt elfogyott több mint egy tonna süllő. Hozzátette, hogy miként a büfékbe, a fesztiválra sem tőlük vették a halat, a Duna-deltából rendeltnek ugyanis 300 forinttal olcsóbb kilója – megjegyzendő: 2019-ben, amikor a kulcsszó a műanyagmentesség, a fenntarthatóság, a környezetvédelem meg az ökológiai lábnyom, nem túl bonyolult kiszámolni, hogy a kazah keszeg meg a Duna déli tájékáról érkező süllő összességében sokkal „drágábban” ér ide, mint ha a helyi gazdaságokból szállítanák.

Helyi gazdaság márpedig akad, a Friss Hal Kft.-t például dicsérik a Balaton körül. „Normál vegyes népesítést alkalmazunk, ez annyit jelent, hogy egyszerre vannak a halastóban jelen a ragadozó, a mindenevő és a növényevő halfajok. Nevesítve amur, ponty, csuka, kárász, keszeg és busa – mondta az nlc-nek Máté Zoltán, a cég ügyvezetője, és hozzátette, hogy több olyan halfajjal is dolgoznak, melynek tenyésztését nem tudják megoldani, így értékesítés terén szélesebbek a lehetőségeik. – Elsősorban a balatoni régió a célközönségünk, de Budapesten is jelen vagyunk.” Megkérdeztük, hogy vezetnek-e a megrendelőikről statisztikát, hogy például többnyire bisztrók vagy büfék rendelnek tőlük, de Máté Zoltán erre azt mondta, hogy nem csinálnak ilyet, nem priorizálnak, és különben is, mindenki ugyanazt a minőséget kapja.  

Mész a levesbe

Arra nem tértünk ki, hogy például a balatonszemesi Kistücsök rendel-e tőlük, de annyi biztos, hogy a tó körüli éttermek közül a legnívósabbnak mondható vendéglő tulajdonosa, Csapody Balázs az nlc-nek azt nyilatkozta, ők a Balaton-régióból, a helyi halgazdaságokból szerzik be a halat. „Hiszünk a környékünkben, az itteni ízekben, alapanyagokban – mondta, és hozzátette, hogy szomorúak a halászat tiltása miatt. – Az igazi az lenne, ha legálisan, friss és jó minőségű igazi balatoni halat tudnánk vásárolni.” Csapody úgy véli, hogy az igazi balatoni halra gasztronómiai turizmust lehetne építeni. Örülne, ha találnának valami megoldást a 2013 óta fennálló kérdésre, és – kiegészítve a Balaton vízgyűjtő területéről származó halakkal – mindig lehetne helyi halakat tartani a választékban. A Kistücsök az étlapjára csak akkor írja ki, hogy „balatoni hal”, ha a Halászati Zrt. azokból a halakból szállít nekik, amik a siófoki angolnacsapdánál fennakadnak. Csapody hozzátette, erre tavasszal többször is volt példa, de ezeket csak napi ajánlatként szerepeltetik, az étlapon állandó jelleggel nem látni őket. A helyi pecások közül páran felvetették, hogy őstermelőként járjanak ki horgászni a tóra, és legálisan értékesíthessék a halat, de erre zéró esély van. Kéz alatt viszont adnak el halat a kisebb büféknek. 

És azt meg is sütik? 

Meg, mivel olaj és gáztűzhely van, a büfé előtt pedig sorok állnak. Egy sornyi (magát érthetően megnevezni nem akaró) büfés mondta, hogy akad pár horgász, aki ha többet fog annál, mint amit „az asszony feldolgozna”, eladja nekik a zsákmány fennmaradó részét, de ez bőven kevés ahhoz, hogy az összes vendégüket kiszolgálják. Marad a külföldi vagy a hazai tógazdaságokból rendelhető portéka, aminek a minősége sajnos többnyire megkérdőjelezhető, sőt: volt büfés, aki azt mondta, ízben egy hekk is jobb lehet, mint egy túlhizlalt medencés ponty vagy egy kazah keszeg. Az egyszeri turista egy büfében eközben ritkán jut a tóból kifogott halhoz, azt ugyanis megkapja a törzsvendég. „Csak kacsintunk egyet, hogy van jó keszeg” – mondta egy Siófokhoz közeli település halsütőjének a tulajdonosa, és hozzátette, hogy sok halnak kell lennie a hűtőben ahhoz, hogy az idegen is megkapja a balatonit. 

Fej nélkül nincs halászlé

Jó, de akkor hogy egyek balatoni halat? 

Ezen a ponton fel kell tenni ezt a kérdést. Szári Zsolt azt mondta, hogy a halászat tiltása óta a pecások például érettebb, nagyobb keszegeket fognak, mint előtte. Hogy jobb a fogás, azt két zamárdi horgász is megerősítette. „Nincs üresjárat. Ha kimegyek, hallal térek vissza” – mondta az egyikük, aki egyébként a sógornőm élettársa, és mivel belelátok a családi mélyhűtőbe, tudom, hogy nem csak a szája jár. Ő ugyan megfőzi, megsüti a halat, de jó páran ülnek mellette a parton, akik eladják a zsákmányt a büféknek. Olyan környékbeli kisebb helyekről beszélek, amik nem a nagy strandok környékén szolgálnak ki naponta akár több ezer vendéget, hanem belsőbb utcákban bújnak meg. Aki tóból kifogott halra pályázik, az inkább ezekben keresse a halat – vagy fogja ki maga, elvégre a horgászat egyszerre sport- és rekreációs tevékenység, ahogy azt az éppen regnáló Nagy István agrárminiszter is megmondta. 

A fentebb már idézett jobbikos Steinmetz július közepén érdeklődött Nagynál, hogy miért nem lehet balatoni halat enni a Balatonnál, mire a miniszter azt válaszolta: „Senkinek sem kell lemondania a balatoni halról, ha ahhoz ragaszkodik, hiszen a horgászati lehetőség minden hazai polgár és külföldi vendég számára adott, és a rekreációs tevékenység keretében kifogott zsákmány gasztronómiai felhasználásának semmilyen akadálya nincs.” A balatoni horgászjegyek árairól részletes infók itt (az éves felnőtt, partközeli jegy 26, a 10 napos 7 ezer forint), egy átlagos pecabot orsóval és minden egyéb tartozékkal 50-100 ezer forintból kijön, csalit olcsón kapni, azaz innen nézve nem túl drága hobbiról van szó, ráadásul a balatoni pontyból főzött halászlénél úgysem lesz jobb semmi. Az persze nonszensz, hogy legálisan ez az egyetlen módja annak, hogy balatoni, pontosabban: a Balatonból kifogott pontyot ehess.

Pontypatkó, pontyleves