Gasztro

Még drágább lesz a sertéshús

10-12 százalékkal már drágább lett idén, és további áremelkedésre számíthatunk.

Az év első kilenc hónapjában 10-12 százalékkal drágult a sertéshús, de a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint további áremelkedésre kell számítani az afrikai sertéspestis járvány hatásai miatt. A Népszava hétfői cikke szerint egyes piaci szereplők azt sem zárják ki, hogy a sertéshús ára utoléri, esetenként meg is haladhatja a marhahúsét.

Sertés a nyírjákói sertéstelepen (Fotó: Balázs Attila / MTI)

„A drágulással még egy-két évig együtt kell élnünk, egyelőre senki nem tudja megjósolni, mikor ér véget a járvány” – mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. Augusztusig a húskészítményeknél a drágulás átlagosan 4 százalék volt, és év végig ez is feljebb kúszhat. Az áremelkedést gerjesztheti, hogy az év első háromnegyed évében az élő sertés felvásárlási ára 30-40 százalékkal nőtt.

Bár az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes, a fertőzött állatok szinte kivétel nélkül elhullanak, és jelenleg semmilyen védőoltás, gyógyszer nincs ellene. A világ sertésállományának 20 százalékát adó Kínában becslések szerint már 100 millió állatot kellett levágni a fertőzések miatt. Romániában az ASP terjedése miatt levágott állományok olyan hiányt teremtettek, hogy a magyar export egy év alatt megkétszereződött a szomszédos országba.

(via MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top