Isteni ebéd 20 perc alatt – ha már unod a csirkemellet

Belső Olga | 2020. Április 16.
Az afrikai harcsa szálkátlan, finom, könnyű beszerezni és egyszerűbb vele dolgozni, mint a csirkével. Sőt, még nem is unjuk annyira.

Csirkemellből ebédet főzni kétségtelenül vonzó gondolat, egészen addig, amíg be nem köszönt az az időszak, amikor már ránézni sem bírunk többé, úgy unjuk. Az egyik, határozottan működőképes menekülési útvonal a darált hús, a másik pedig az, amire általában nem is gondolunk: a hal.

Természetesen nem azokra a szálkás teremtményekre gondolok, amikből nem lehet egy jót enni, mert közben folyton a szájüregünk épségét, hovatovább az életünket féltjük, nem is egészen alaptalanul, hanem azokra a remek fajokra, amik nagy és összefüggő színhúst tudnak prezentálni. Tegyük hozzá, mert ugyanolyan fontos, hogy vállalható áron és viszonylag folyamatosan elérhető módon.

Nyilván nem a vörös tonhalra gondolok, mert bár nagy darab hús és finom, sem nem olcsó, sem nem elérhető, ráadásul a túlhalászás miatt kihalófélben van szegény, hanem az afrikai harcsára, ami viszont mindhárom követelménynek megfelel: finom, olcsó, elérhető és jó nagy, szálkamentes filéként árulják az élelmiszerüzletek.

Se fej, se bőr, a belsőségekről nem is beszélve, csak a színtiszta halhús.

Afrikai harcsa filéből még könnyebb is ételt készíteni, mint csirkemellből. Tudom, ez így eléggé nehezen hihető, de így van. Sokkal egyszerűbb felvágni, nem igazán vannak rajta nem tetsző részek, amiket le kell nyesegetni, és nagyjából öt perc alatt át is fő. Az íze pedig sokkal mérsékeltebb, mint a legtöbb halé: aki a karácsonyi halászlét és a nyári hekket szereti, az az afrikai harcsát is imádni fogja.

Mindezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően, afrikai harcsa filéből nagyjából 20 perc alatt remek fogást lehet főzni. Aktuális kedvencem a kapros-tejfölös harcsapaprikás nokedlivel. Természetesen friss kaporral a legjobb, de ha nincs, ezért aztán ki ne mozdulj otthonról, jó lesz a szárított is.

Kapros-tejfölös harcsapaprikás

Tejfölös-kapros harcsapaprikás (A szerző fotója)

Hozzávalók

A nokedlihez

Elkészítés

  1. A hagymát apróra vágjuk, megdinszteljük. Közben kockára vágjuk a harcsafilét. Feltesszük forrni a nokedli főzővizét.
  2. Amikor kész a hagyma, lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a paprikát, elkeverjük, hogy feloldódjon. Rádobjuk a harcsát, megforgatjuk, felöntjük annyi vízzel, hogy szűken ellepje. Sózzuk, borsozzuk, felaprítjuk a kaprot és azt is beletesszük. Megvárjuk, míg felforr.
  3. Ez alatt az idő alatt kikeverjük a hozzávalókból a nokedlitésztát. Nem kell kidolgozni, csak ne legyenek benne száraz liszt zárványok.
  4. A hal szaftjából egy keveset hozzászedünk a tejfölhöz, elkeverjük majd beleöntjük a fazékba, elkeverjük. Egyet rottyan és kész is a harcsapaprikás.
  5. Ekkorra már biztosan felforrt a nokedli főzővize. Beleszaggatjuk a galuskákat a szokásos módon, szűrőkanállal kiszedjük, nem kell leöblíteni. A nokedlit egy tálba szedjük, és még forrón belekeverjük a vajat. Addig kevergetjük, míg felolvad és bevonja a nokedliket. Ettől finomabb is lesz, és nem is fog összetapadni.

Kész is van a finom, friss, nyáridéző ebéd. Ha szeretnénk, ehetünk hozzá savanyúságot, de egyáltalán nem muszáj. Ez az adag egy négytagú családnak egyszeri étkezésre elég, ha két napra főzöl (ami nagyon okos gondolat a jelenlegi helyzetben), készíts dupla adagot!

Vannak még tippjeink gyors ebédhez:

Exit mobile version