nlc.hu
Gasztro
Böjti napokra: skandináv lazacleves

Böjti napokra: skandináv lazacleves

Ideális böjti étel: húsmentes, mégis laktató, finom és átmelegít. Ráadásul húsz perc alatt elkészül.

Ilyenkor, a böjti időkben hagyományosan mindenki halat szeretne enni, még akkor is, ha egyébként egész évben egyszer sem szokott, na jó, legfeljebb karácsonykor. Az már más kérdés, hogy eljutunk-e a megvalósításáig (rend szerint nem), és ez nem azért van, mert ne állnánk rá készen lelkileg, hanem mert nem ismerünk jó és egyszerű halas recepteket, mint ideális böjti ételeket.

Ez persze összefüggésben állhat azzal a ténnyel is, hogy a legtöbben nem folyó- vagy tóparton élünk, a tengerről nem is beszélve, a szupermarketek hűtőpultjában pedig leginkább a halra messzemenőkig hasonlító halakat árulnak pufitálcán, farokkal, fejjel, sőt szemekkel, hát kösz. Hamarabb olvasnék fel neki mesét, mint hogy forró olajba dobjam.

A lazac is csak egy hal, jó lesz böjti ételnek

Egyébként a valóságban nem vagyok ilyen széplelkű, a kaja az kaja, akkor is, ha szeme van, csakhogy a hal általában még szálkás is, így nem lehet belőle egy jót lakmározni. Szerencsére azonban létezik néhány remek faj, amiből egész biztonságosan és tempósan lehet falatozni anélkül, hogy a sürgősségin kötnénk ki a mandulánkba fúródott szálka miatt. Ilyen például a hekk, az afrikai harcsa és a lazac is.

Néhány évvel ezelőtt Finnországban jártam, (oké, én is tudom, hogy Finnország nem Skandinávia, hanem Baltikum) és az egyik este halleves volt a vacsora. Nem pont ugyanolyan, mint a mi halászlevünk, sőt ha jobban belegondolok, szinte semmiben sem hasonlított hozzá. Rózsaszín volt, lágy és csodálatos, mint egy tündérmese, ráadásul teljesen szálkátlan. Évekig kerestem a receptjét, a minap pedig szerencsésen rá is leltem Kárai Dávid: Házikoszt című szakácskönyvében.

Böjti napokra ideális a skandináv lazacleves

Ideális böjti étel és húsz perc alatt elkészül a skandináv lazacleves. (A szerző fotója)

Nagyjából 20 percig tartott elkészíteni, de ebben már a krumpli pucolás meg a mosogatás is benne volt, és mivel a lazac húsa tényleg gyönyörű és gusztusos, még azok is ettek belőle, akik egyébként semmi jót nem várnak sem a vízi élőlényektől, sem a böjti ételektől. Lazac témában további fontos kérdés szokott lenni még a pénzügyi rész: nos, 25 deka bőrös lazacot vásároltam hozzá, az ára egyik élelmiszerdiszkontban kicsit több mint ezer forint volt. Vállalható.

Skandináv lazacleves, az ideális böjti étel

Hozzávalók

  • 2 ek. vaj
  • 1 póréhagyma
  • 40 dkg burgonya
  • víz vagy zöldségalaplé
  • só, bors
  • 2 babérlevél
  • friss kapor (nyilván a szárított is megteszi, én azzal főztem, jobb híján)
  • 2 dl tejszín
  • 25 dkg lazacfilé
  • citrom (ízlés szerint)

Elkészítés

  1. A leveses fazekunkban megolvasztjuk a vajat és rádobjuk a felkarikázott póréhagymát. Alacsony lángon, időnként kevergetve fonnyasztjuk, nem kell megsülnie, csak essen jól össze. Közben megpucoljuk, és kockára vágjuk a krumplit.
  2. Amikor a hagyma kész, rádobjuk a krumplit, felöntjük a folyadékkal és magasabbra vesszük a hőmérsékletet. Só, bors, babérlevél megy még bele, főzzük.
  3. Amikor a krumpli megpuhult, beleöntjük a tejszínt, beleszórjuk a kaprot, és összerottyantjuk.
  4. Közben a lazacfilét lebőrözzük (a bőrével lefelé deszkára fektetjük, éles késsel bemetszünk a bőr és a hús közé. A lefittyedő bőrt a másik kezünkkel megragadjuk és feszítjük, miközben a késsel haladunk előre). A lazac húsát pörkölt méretű kockákra vágjuk.
  5. Elzárjuk a leves alatt a lángot és beletesszük a lazackockákat. Pár pillanat alatt átpárolódnak, és már kész is vagyunk.
  6. Közben (és ez már nem Kárai Dávid, hanem saját ötlet), a lazacbőrt nagyobb négyzetekre vágjuk és száraz serpenyőben ropogósra sütjük. A leves mellé tálaljuk chipsként, és semmiképpen se dugjuk bele a levesbe, mint én a képen, mert megpuhul és úgy már nem gusztusos. 

Kínálhatunk mellé citromgerezdeket is, de szerintem egyáltalán nem követeli, nem lett tőle finomabb a leves.

Keresgélj még finom, húsmentes recepteket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top