nlc.hu
Gasztro
Eperkrémleves, ami olyan finom, mint egy desszert

Eperkrémleves, ami olyan finom, mint egy desszert

Az utolsó pillanatban is el lehet készíteni és annyira finom, hogy mindenki kétszer fog szedni belőle.

Nem igazán fair olyan ételről írni, ami ennyire tuti befutó. Az ember úgy érzi, mintha csalna, megbundázná a meccset, sőt, egyenesen Ferrarival menne egy futóversenyre, hehe, mondtam, hogy én leszek a legjobb. Egy felmentés létezik ilyenkor: ha ezzel jót teszünk másokkal, márpedig ez a leves nagyon, nagyon jó.

Eperből levest készíteni maga a jutalomjáték. Öt perc munka, kevés alapanyag, nagy siker, de annyira, hogy szinte teljesen biztos, hogy mindenki kétszer fog belőle szedni, holnapra meg egy korty sem marad.

Eperkrémlevest fagyasztott gyümölcsből is ér készíteni

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy május elején még nincs itt az eperszezon. Persze, lehet már kapni szép szamócát, aminek még illata is van, de a valódi szezon akkor érkezik el, amikor minden második őstermelő napon érett epret árul a piacon, és egymást érik a szedd magad akciók.

Ekkor kell majd jól bevásárolni és eperdzsemet meg eperszörpöt is főzni, eperkrémlevest viszont bármikor lehet, főleg azért, mert fagyasztott szamócát egész évben lehet kapni. Mindegy, a végén úgyis leturmixoljuk, a krémlevesről a végén senki sem fogja megmondani, hogy friss vagy fagyasztott eperből dolgoztunk-e. Én most még fagyasztottból, egyrészt mert hirtelen elő tudtam kapni a mélyhűtőből, másrészt pedig, mert így nagyjából ezer forintra jön ki a gyümölcs kilója, ha meg frissen veszem, 1800 alatt nem úszom meg, mégsem lesz tőle jobb a leves.

Eperkrémleves

Eperkrémleves porcelán csészében

Eperkrémleves (A szerző fotója)

Hozzávalók

  • 1 csomag fagyasztott eper, 850 g (persze friss is jó)
  • 10 dkg cukor
  • 2 ek. vaníliakivonat
  • fél citrom vagy lime
  • 2 dl habtejszín
  • 1 csipet só

Elkészítés

  1. A fagyasztott (vagy megtisztított friss) epret betesszük egy fazékba és öntünk rá annyi vizet, amennyi ellepi. Beletesszük a cukrot, a vaníliát és belecsavarjuk a lime levét is, a héját is utána dobjuk a fazékba. Addig melegítjük, míg a cukor feloldódik, a fagyasztott eper pedig kiolvad, de nem kell főzni.
  2. Ekkor kidobjuk belőle a lime héját, beleöntjük a tejszínt, belenyomjuk a botmixert és simára turmixoljuk. Kész a leves.

Új szintre emeli az eperkrémlevest, ha levesbetétként túrógombócot főzünk hozzá, ha pedig véletlenül mégis maradt volna belőle, töltsük jégkrémformába és fagyasszuk ki.

Desszertnek pedig itt vannak epres süti receptek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top