Megfosztották Michelin-csillagától Jean-Claude Bourgueil sztárszakács rasszista kijelentése miatt az általa vezetett Im Schiffchen nevű düsseldorfi éttermet. A Michelin-kalauz online kiadásában már törölték is az étterem nyújtotta magas minőséget elismerő csillagot.
„Elfogadom a döntést, remélem, hamarosan visszaadják” – reagált a történtekre a séf. A 73 éves Bourgueil a Facebookon jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt korábban bezárt étterem újra megnyílik. Üzenetében azonban azt is írta: „A kínaiak nem látjuk szívesen!”

Az ember, aki nem látja szívesen a kínaiakat (Fotó: Getty Images)
A nagy felháborodást keltő bejegyzés azóta eltűnt a Facebookról. A séf a dpa német hírügynökségnek azt mondta, írásával a kínai „diktatórikus kormánnyal és a hatalommal” szembeni kritikáját akarta megfogalmazni, de „nem tenné meg újra”.
„Nem tűrjük el, hogy az ázsiai származású düsseldorfiakat a koronavírus-járvány miatt rasszista sértések érjék vagy diszkriminálják őket. A vírus nem kínai jelenség” – fogalmazott közleményében Thomas Geisel, Düsseldorf polgármestere.
(MTI)