Salátaféléket azért érdemes otthon termeszteni, mert akkor mindig friss zöldet ehetünk, és egy esetleges menüterv hibánál nem kell szottyadt levelek újraélesztésével bűvészkednünk, vagy lelkiismeret-furdalástól gyötörve kidobni a sok száz forintért megvásárolt salátát. Én persze könnyen beszélek: van kertem, így egyáltalán nem nagy kaland a megfelelő pillanatban elszórni a földbe a magokat, majd várni, hogy kinőjenek.
A saját kert ugyanakkor egyáltalán nem feltétele a saját saláta növesztésének.
Gondolom, egy tő bazsalikom, vagy más fűszernövény mindenkinél elfér otthon, ennél sokkal nagyobb helyre és bonyolultabb infrastruktúrára nincs is szükség a szinte folyamatos salátaellátáshoz: együnk mikrozöldeket!
Ezt a salátát ma készítettem szárzeller mikrozöldből és más növényekből, amik a kertemben teremnek éppen. (A szerző fotója)
A mikrozöldek olyan levelek, pici saláták, amelyeknél nem várjuk meg, hogy a növény teljesen kifejlődjön, hanem egészen zsenge, 8-10 centiméteres állapotában levágjuk és megesszük őket. Már túl vannak a csíra állapoton, de még messze nem érett növények, és ez nekünk éppen így jó, az ízük és vitamintartalmuk éppen ideális.
Bármiből lehet saláta
A mikrozöldek létezésére egyébként magamtól jöttem rá zseniálisan, csak akkor még nem tudtam, hogy ez egy létező fogalom. Az történt ugyanis, hogy egy egész zacskónyi szárzeller magot beleszórtam nagy bátran egy balkonládába, hogy én majd ott palántákat nevelek, a palántákat meg a megfelelő pillanatban kiültetem, és lesz itthon mindig friss szárzeller a kertből. Erre az történt, hogy az összes, több száz mag kikelt, és egy dúsan, sőt, átláthatatlan sűrűségben burjánzó, zsenge szárzeller dzsungel nőtt a balkonládában, amit bátran lehetett tizedelni, mindig újra dúsult, ellátva minket jóféle salátával.
Ebből a balkonládányi szárzeller mikrozöldből már bőven készült saláta (A szerző fotója)
A zellernél azonban sokkal több lehetőség rejlik ebben a módszerben. Ha korábban még nem, akkor legkésőbb a reteklevélpesto divatba kerülésénél sokunk számára kiderült, hogy egy csomó olyan zöld levél létezik, amit általában kidobunk, mivel a fogyasztásuk egyáltalán nem szokásos a magyar konyhában, ugyanakkor ehetőek, sőt, finomak. Ebből kiindulva már senkit sem lep meg, hogy zsenge, mikrozöld állapotában simán ehető például
a napraforgó, vagy a borsó hajtás, de például a brokkoli, a már említett retek, a fodros kel, a vöröskáposzta, a rukkola, karalábé, mángold, spenót, cékla, vörös mustár és még egy csomó más növény is nagyon finom salátának, amikor még csak félarasznyira nőttek meg.
Aki termesztett már madársalátát, annak ismerős lesz a szedése is: amikor eléri a levél a megfelelő méretet, egyszerűen levágjuk a növényt, ennyi volt számára az élet. Ugyanígy szüreteljük a mikrozöldeket is: ollóval. A borsó ugyanakkor többször is ki fog hajtani vágás után, a többi növény viszont nem biztos, de a dús levelűek, mint a metélőpetrezselyem vagy a szárzeller be fogja nőni a levágott levelek helyét.
Így készül a házi salátázó
A teendőnk tehát a következő: töltsünk meg háromnegyedig általános virágfölddel egy virágládát. Vegyünk néhány fajta vetőmagot a fent felsoroltak közül, lehetőleg olyat, aminek kifejlett állapotában szeretjük az ízét, majd a használati utasításnak megfelelően szórjuk bele a földbe. Ha sikerül natúr, csávázatlan magot szerezni, az nagyon jó, de ne legyenek illúzióink, a kereskedelemben kapható saláták is biztos, hogy kezelt magból nőttek ki.
Ezután már csak locsolni kell és türelmesnek lenni, és előbb-utóbb, nagyjából két hét alatt kinő a saját salátáskertünk. Azt nem javaslom, hogy magkeveréket készítsetek, nehogy a gyorsabban fejlődő növények elnyomják a lassabbakat, de okos ötlet akár több ládát használni, akár sávokra osztani az egy meglévőt. Ügyeljünk rá, hogy mindig nedves legyen a föld és érje némi napfény is, más dolgunk nemigen van vele. Sőt, ha van két ládánk, akkor vessük a magokat 1-2 hét időeltolással, hogy mindig legyen salátánk. A megüresedett láda földjét nyugodtan használjuk újra.
Kész is a házi vitamin- és ásványianyag-bomba.
