Gasztro

Nyári likőrök, amik felteszik az i-re a pontot

A nyári likőrökből pillanatok alatt készíthetünk isteni finom édességeket, habár önmagukban is azok.

Házi likőröket errefelé karácsony táján szoktunk készíteni, amire két logikus magyarázatot találtam, az egyik, hogy akkor érünk rá, másrészt meg valahogy fel kell készülni az ünnep körüli vendégjárásra. Habár ez így valóban ésszerű gondolat, egyáltalán nem hiszem, hogy a likőröknek csak télen lenne létjogosultságuk, sőt!

Tekintsünk el most nagyvonalúan attól, hogy mégiscsak alkoholizálásról, tehát dekadens önpusztításról beszélünk, és nézzük a dolognak a gasztronómiai, hovatovább kulturális oldalát! Hiszen, a különböző bortermelők is borlovagrendekbe szerveződnek és látványos egyen-talárokba öltözve vonulnak méltóságteljesen, mintha egyenesen az Alkotmánybíróságról jöttek volna, és olyan hangon tudják kiejteni, hogy „kulturált borfogyasztás”, mint a jedik azt, hogy „Az erő legyen veled” – szinte a mozdulatot is hozzáképzeljük.

Tehát, véletlen sem meddő duhajkodásról van szó most sem, hanem a népi gasztronómia egy csodálatos termékéről.

A titkos likőrreceptje minden nagynéninek van. Ők azok, akik huncut-sejtelmes arccal húzzák elő a nappali szekrénysorának bárszekrényéből a szoba-hőmérsékletű italt, gyűszűnyi poharakba töltik, majd büszke-aggódó arccal várják a reakciót. A házi likőrt nem megdicsérni hatalmas modortalanságnak számít, mindenképpen elismerő arcot kell vágni és közben nem torzulhat a fejünk, mint a házi pálinkára. A dicsérő szavak ugyanakkor és egyben beugrót is jelentenek a következő gyűszűnyi likőrhöz, majd rend szerint záródnak a bárszekrényajtók, ennyi volt, nem vedelhetünk fel mindent egyszerre.

Na de, mi okunk van arra, hogy nyáron beszéljünk a likőrökről, amikor főként hideg sört, még hidegebb, gyöngyöző rozéfröccsöt, vagy csodás-narancssárga Aperol spritzeket szeretünk inni a teraszon ücsörgés közben, hogy a Cuba Librékről és mentás-citrusos, hűsítő Mojitokról ne is beszéljünk?

Likőrből édesség

Hát először is gyümölcslikőrt akkor készítünk, amikor a gyümölcsnek szezonja van, ez tiszta sor. Ugyanakkor, ezek a gyümölcslikőrök nem pusztán italok, hanem gasztronómiai hozzávalók. A meggy éppen most érik, hát mikor máskor tudnánk meggylikőrt készíteni a Feketeerdő tortához? Vagy képzeljünk el egy egyszerű vaníliafagyit, ami így magában egy menzás gyerekédesség, de ha amaretti csókokra helyezzük a gombócot és nyakon öntjük némi mandulalikőrrel, máris más minőséget kapunk. A tojáslikőr gyakorlatilag minden gyümölcsöt remek vaníliás édességgé varázsol, a limoncello meg egyszerűen finom, de piskótával és tejszínhabbal máris süteménynek számít.

A jó likőrhöz egyébként rendszerint négy dolog kell: alkohol, cukor, és az a komponens, ami a likőr jellegét adja. A negyedik, legfontosabb hozzávaló pedig az idő: a likőr nemcsak úgy lesz, hanem megérik.

Limoncello desszert

Limoncello desszert (Fotó: Getty images)

Minél tovább érik, annál finomabb lesz és annál alkalmasabb arra, hogy szofisztikált ízvilágú édességet készítsünk belőlük három mozdulattal, lásd előző bekezdés.

A likőrkészítéshez felhasznált alkohol praktikusan vodka, ami egy semleges ízű párlat és annyira alkalmas a feladatra, hogy simán ki merném jelenteni, hogy egyenesen likőrkészítésre találták ki, ha nem tudnám, hogy valójában nem. Nyugodtan használjunk kommersz vodkát az élelmiszerdiszkontok állandó kínálatából – persze gasztrosznobok márkás italt is vásárolhatnak, csak nem sok értelme van, a végén úgysem fogjuk érezni a különbséget.

Eperlikőr

Házi eperlikőr recept

Házi eperlikőr (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók

  • 40 dkg eper
  • 3 dl vodka
  • 1 dl víz
  • 15 dkg cukor
  • fél citrom vagy lime leve
  • 1 ek. vaníliakivonat vagy 10 mentalevél, esetleg 1 dl bodzaszörp, attól függően, hogy milyen ízt szeretnénk neki adni pluszban.

Elkészítés

  1. Az epret alaposan megtisztítjuk majd feldaraboljuk. Beleszórjuk egy másfél-két literes befőttesüvegbe és beletesszük a többi hozzávalót is. Rácsavarjuk az üveg tetejét, jól összerázzuk és betesszük a hűtőbe érni.
  2. Innentől nincs semmi hókuszpókusz, a likőr öt nap múlva magától összeérik, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy naponta megrázzuk az üveget.
  3. Ha tökéletes kinézetre törekszünk, akkor öt nap után gusztusos palackba szűrjük a likőrt (üveg szájára tölcsért teszünk, a tölcsérbe teaszűrőt), de ha a praktikum a barátunk inkább, akkor nyugodtan tarthatjuk a likőrben a gyümölcsöt, amíg el nem fogy. Annál finomabb lesz.

Meggylikőr

Meggylikőr recept

Meggylikőr (Fotó: Profimedia)

Igazi nyári likőr: nemcsak friss meggy, de meleg is kell az elkészítéséhez.

Hozzávalók

  • 1 kg meggy, nem kell kimagozni, a mag bukéja kell az italba!
  • 1,5 dl vodka
  • 1 dl barna rum
  • 20-25 dkg cukor

Elkészítés

  1. A megtisztított meggyet egészben beletesszük egy megfelelő mérető befőttesüvegbe és rászórjuk a cukrot, jól összerázzuk és kitesszük a napra. Időnként, ha arra járunk, ismét megrázogatjuk az üveget. A meleg és a cukor hatására a gyümölcs kiereszti a levét, amiben feloldódik a cukor.
  2. Amikor ezt megtörtént, öntsük rá a vodkát és vigyük be az üveget a konyhapultra. Nagyjából egy hétig érleljük, közben időnként rázogassuk meg az üveget.
  3. Egy hét múlva öntsük rá a rumot is, majd kóstoljuk meg. Ha minden stimmel, már szűrhetjük is csinos üvegekbe (vagy úgy hagyjuk és betesszük a hűtőbe, bár megromlani nem fog a sok alkohol miatt). Ha korrigálni szeretnénk az ízét, akkor tehetünk bele még cukrot, rumot, vagy esetleg vizet, ha túl erősnek találjuk.

Mandulalikőr

Mandulalikőr (Fotó: Getty images)

Mandulalikőr (Fotó: Getty images)

Mandulalikőrt nemcsak azért érdemes otthon tartani, mert finom és egy csomó koktélnak az alapanyaga, hanem mert remekül illik a vaníliafagyihoz, de a meggyes, szilvás édességeknek is felejthetetlen bukét ad.

Hozzávalók

  • 5 dl vodka
  • 2,5 dl víz
  • 3 dl cukor
  • 2 evőkanál mandulakivonat (nem aroma! Bioboltokban, delikátesz üzletekben lehet kapni)
  • 1 evőkanál vaníliakivonat

Elkészítés

  1. Először a vízből és a cukorból szirupot készítünk: addig melegítjük egy fazékban, amíg fel nem oldódik a cukor.
  2. Kihűtjük a szirupot, majd beleöntjük a többi hozzávalót. Üvegbe zárjuk és már kész is a mandulalikőr.

Tojáslikőr

Tojáslikőr recept

Tojáslikőr (Fotó: Arne Immanuel/dpa)

Aki azt gondolja, hogy karácsonyi ital, az nagyon téved: a jól behűtött tojáslikőr egy pikáns vaníliás öntet bármilyen gyümölcsre, de megbolondíthatjuk vele a diós süteményeket is.

Hozzávalók

  • 1 liter teljes tej
  • 8 tojássárgája (a fehérjéket lefagyasztjuk pavlovának)
  • 15 dkg cukor
  • 1 vaníliarúd
  • 6 dl vodka

Elkészítés

  1. Felforraljuk a tejet a félbevágott vaníliahüvellyel és a kikapart magokkal együtt.
  2. A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, szedünk bele egy kicsit a vaníliás tejből, elkeverjük, majd állandó kevergetés mellett beletöltjük a tejbe.
  3. Hagyjuk kihűlni. Ha megvan, beleöntjük a vodkát, elkeverjük, majd üvegekbe öntjük, kész is vagyunk.

Limoncello

Limoncello recept

Limoncello (Fotó: Getty Images)

Ez az olasz citromlikőr méltán világhírű digesztív, viszont egyáltalán nem savanyú, mert nem a gyümölcs levéből, hanem a héjából készül, szintén hosszas érleléssel.

Hozzávalók

  • 3 db kezeletlen héjú citrom
  • 6 dl vodka
  • 25 dkg cukor

Elkészítés

  1. Egy zöldséghámozóval vágjuk le a citrom sárga héját, erre lesz csak szükség. Vigyázzunk, a fehér héja ne maradjon rajta, mert keserű lesz tőle. Tegyük egy befőttesüvegbe, öntsük rá az alkoholt, rázzuk össze, majd sötét, hűvös helyen hagyjuk érni két hetet.
  2. Két hét múlva adjuk hozzá a cukrot is, rázzuk össze ismét és hagyjuk további két hétig pihenni, de azért időnként rázogassuk meg az üveget.
  3. Amikor letelt az idő, szűrjük palackba és kész is a limoncello.

További ínycsiklandó likőr receptek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top