Gasztro

Kedvenc nyaralóhelyeink grill ételei darált húsból: csevapcsicsa, mics, pljeskavica, köfte

Ha idén nem is megyünk külföldre nyaralni, a kedvenc grill ételeinkről még nem kell lemondani, csak darált hús kell hozzá, meg egy jó recept. Tessék.

Végre ez a tanév is véget ért, sose vártuk még ennyire a nyári szünetet, mint most. Sőt, még azok is, akiknek nincs is iskolás gyerekük, mert valaha mindenki járt iskolába, ami minden bizonnyal mély nyomokat hagyott a lelkében, szóval a nyár, de facto akkor kezdődik, amikor felírják a táblára, hogy vakáció. Ezzel együtt eljött az idő, hogy tervezni kezdjük a nyári szabadságot, ami az én korántsem reprezentatív, de legalább igen szubjektív felmérésem szerint idén úgy fog kinézni, hogy a legtöbben legfeljebb a Balatonig merészkednek el. Az okokat most nem sorolom, tudja azt jól mindenki.

Nem baj, hozzuk ki belőle a legjobbat! Tengerparttal ugyan nem tudok szolgálni, de ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez: hozzuk ide kedvenc üdülőhelyeink ételeit, és egyben kössük össze egy kellemes grill partival! Végül is lélekben újra szabadok vagyunk, kint meg úgyis elég biztonságos összegyűlni.

Mint már említettem, tengerpartunk nincs, ezért a tengeriherkentyűktől meg is kímélek most mindenkit. Hiába szeretjük annyira a grillezett tintahalat sok fokhagymával, olívaolajjal és rukkolával, meg a fokhagymás olajon sütött fekete kagylót, momentán nem tudjuk beszerezni, és őszintén szólva, a friss tengeri levegő nélkül nem is kívánjuk annyira.

Itt vannak viszont a nekünk is otthonos szárazföldi állatok, amelyek húsát lokációtól függetlenül oly előszeretettel sütjük meg nyílt tűzön. Fogadjunk, hogy ebben a pillanatban te is érezted a lelki orroddal az izzó faszén illatát, rajta a sistergő marhafaggyúét, a sült fűszerek friss hagymával keveredő bukéját!

A nyaralás illata: fűszeres darált hús grillen

A darált húst befűszerezni és grillre dobni vagy annyira magától értetődő eljárás, hogy a Balkánon és a Közel-Keleten mindenkinek eszébe jutott, vagy pedig a Mediterráneum keleti népeinek egymásra gyakorolt kulturális hatásainak a következményét élvezzük. Mindegy, a lényeg, hogy bármerre is jártunk már eddig a Földközi-tenger keleti és déli partvidékén, sőt, még azon is túl, biztos, hogy valami darált húsos grill étel volt a könnyen és gyorsan elérhető nemzeti eledel.

Bárány köfte

Bárány köfte (Fotó: AFP)

Mics, csevapcsicsa, pljeskavica, köfte – mind egy tőről fakadnak. Ami közös bennük: hagyományosan háromféle húsból készítik: sertésből, marhából és bárányból, kivéve a muszlim népeket, mert ők a disznóhússal nem foglalkoznak. Amiben eltérnek egymástól, az pedig leginkább a forma, a fűszerezés, és legfőképp pedig az, hogy mivel eszik. Szerencsére ez sem megugorhatatlan feladat, a mics mellé tálalt mustár ugyebár nem kihívás, a muzsdéj, ami egy fokhagymakrém, már kissé bonyolultabb ügy, de korántsem annyira, mint a csevapcsicsához kínált, szintén grillen készülő ajvár, amit egyszerűbb boltban, készen megvenni, mint nekiállni elkészíteni. Főleg, hogy egyáltalán nincs még szezonja sem a kápiapaprikának, sem a padlizsánnak, márpedig az ajvár ezekből készül. Természetesen, ha olyan gondos és előrelátó háziasszony vagy, (mint én), hogy tavaly főztél be ajvárt és még van a kamrapolcon, az mindjárt más.

A szerb pljeskavica és a horvát csevapcsicsa

Ildi barátnőm férje szerb, a grillezésben és vendéglátásban pedig díjnyertesek, ezért tőlük kértem egy jó pljeskavica receptet. Azt mondják, ők nem görcsölnek rajta, hogy milyen húsból készítsék, sima sertésből is nagyon finom, nem azon van a hangsúly.

Pljeskavica a szerb grill-kedvenc

Pljeskavica (fotó: profimedia)

Hozzávalók

  • 1 kg darált sertés lapocka
  • 1 fej hagyma
  • só, bors, érezhető mennyiségű
  • esetleg 2 csomag Házi Arany márkájú Pljeskavica fűszerkeverék
  • 1 tk. szódabikarbóna

A kenéshez

  • olívaolaj
  • tört pirospaprika
  • fokhagyma zúzva
  • petrezselyemzöld apróra vágva

Elkészítés

  1. A darált húst megsózzuk, borsozzuk, vagy, ha sikerült kapni, akkor beletesszük a fűszerkeveréket (egy csomag fűszerkeverék fél kiló húshoz elég, de akkor kevesebb só és bors kell bele), és beleszórjuk a szódabikarbónát is.
  2. A hagymát apróra vágjuk majd leturmixoljuk és így tesszük a masszába, mert a darabok nem gusztusosak és oda is égnek. Összegyúrjuk, majd pihentetjük legalább fél órát, de lehet többet is.
  3. Most jön a formázás. Szétvágott nejlonzacskóra vagy folpackra, egymástól tisztes távolságba gombócokat rakunk a húsból, a megfelelő méretű gombóc olyan tenyérbe való. Ekkor leterítjük egy másik folpackkal, és egy kistányér aljával egyenként szétlapítjuk őket, de ne túl laposra!
  4. Mehet is a grillre a hús, sülni.
  5. Végül, amikor megsült, a tetejüket megkenjük a fűszeres olajjal, ami úgy készül, hogy összekeverjük a hozzávalókat.

Ildi további jó tanácsa, hogy nyugodtan begyúrhatunk egyszerre nagyobb mennyiségű húst is, majd megformázva, akár több emeletben, egymástól nejlonnal elválasztva betehetjük a fagyasztóba, későbbi felhasználásra.

A frissen sült, fűszeres olajjal megkent pljeskavicához ajvárt mindenképpen esznek, és kerül az asztalra szeletelt hagyma is, de nagyon jól illik hozzá az uborkasaláta és a paradicsomsaláta. Ildi férje, Dragan nagyon szereti tejföllel is a pljeskavicát, lepényt pedig az albán pékségekben lehet hozzá süttetni, mindig megcsinálják, ha mondja az ember, hogy plejkavicához kell – árulta el a trükkjét Ildi.

Hasonló darált húsos grill étel a csevapcsica, sőt, mondhatjuk, hogy a pljeskavica horvát testvére, a különbség nagyjából annyi, hogy hosszúkás a formája. Szintén lepény, ajvár és hagyma dukál hozzá, és ugyanúgy lehet három, kettő, de egyféle húsból is sütni.

A román mics vagy mititei

Ahogy átlépjük a magyar-román határt, rend szerint betérünk egy kellemes vendéglőbe, ahol mi mást is kérhetnénk, mint pacalcsorbát, és ha érezzük a grill ételek összetéveszthetetlen illatát, micset? Utóbbi egyszerűen elkészíthető otthon is (előbbi is, de nem biztos, hogy akarjuk), most a nagykönyv szerinti receptet mutatjuk. Persze nyugodtan egyszerűsíthetsz, ha nem sikerült bárányt szerezni, mitől is sikerülne? A lényeg úgyis a fűszerekben lakik.

A román mititei

A román mititei (Fotó: Profimedia)

Hozzávalók

  • 25 dkg sertés lapocka darálva
  • 25 dkg marhahús, mondjuk nyak, darálva
  • 25 dkg bárány darálva
  • 1 fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • fél tk. borsikafű, más néven csombor
  • fél tk. kakukkfű
  • só, bors

A muzsdéjhoz

  • 4 gerezd fokhagyma
  • kevés olaj
  • fél dl szódavíz

Elkészítés

  1. A húst a többi hozzávalóval és a nagyon apróra vágott hagymával, zúzott fokhagymával összegyúrjuk, majd éjszakára, lefedve a hűtőbe tesszük.
  2. Másnap ujjnyi hosszúságú kolbászkákat formálunk belőle és grillen kisütjük.
  3. A muzsdéjhoz összezúzzuk a fokhagymát és belekeverjük a szódavizet és az olajat. Ennek is jót tesz, ha egy éjszakát állni hagyjuk.

A micset mustárral és muzsdéjjal tálaljuk, adunk hozzá kenyeret is. Készíthetünk hozzá káposztasalátát is, ami vékonyra vágott káposztából, hagymából, fokhagymából áll és sóval, borssal, olajjal, ecettel ízesítünk.

Köfte

A köfte a grillen készült darált hús muszlim verziója, ennek megfelelően biztos, hogy nincs benne sertéshús, van viszont koriander és római kömény. A formájában is különbözik: a fűszeres darált húst nyársakra nyomogatják és úgy teszik a parázs fölé. Aki szereti a közel-keleties ízeket, mindenképpen próbálja ki!

A török köfte

Bárány köfte (Fotó: Lane Turner/The Boston Globe via Getty Images)

Hozzávalók

  • 1 kg bárányhús vagy marhahús darálva
  • 1 fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 tk. római kömény megzúzva vagy őrölve
  • 1 tk. koriandermag
  • 1 csokor petrezselyem
  • só, bors

Elkészítés

  1. Ebben sincs semmi ördöngösség: a hozzávalókat finomra vágjuk vagy zúzzuk és összegyúrjuk sőt, az sem baj, ha az egészet betesszük a késes robotgépbe és ott forgatjuk össze.
  2. Vesszük a nyársakat és rányomkodjuk a húsmasszát, majd rátesszük a grillre, megsütjük.

Pitával kínáljuk, adhatunk hozzá salátát, paradicsomot, lilahagymát, a fokhagymás joghurt pedig szinte elmaradhatatlan hozzávaló. Nagyon finom padlizsánkrémmel és paprikakrémmel is, de a hummusz is jól megy hozzá. A tetejét szórjuk meg további petrezselyemmel vagy friss korianderzölddel.

Kezdődhet is a grill party.

Legyen hozzá köret is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top