Eddig csak pálinkát főztél belőle, pedig grillezéshez is szuper

Bodrogi Eszter | 2020. Június 17.
Érik a meggy, a cseresznye és a faeper is, és bár mindegyik nagyon finom, kevesen gondolnak arra, hogy milyen remek szezonális grillszószok készíthetők belőlük. Mutatjuk az öt legfinomabbat.

Szerencsés egybeesés, hogy a grillezés, grillszezon beindulásával egy időben érik a meggy, a faeper (egyes vidékeken faszeder) és a cseresznye. A faepret ráadásul sokan nem is használják másra, mint a pálinkacefrébe, pedig pillanatok alatt remek grillszósz dobható össze belőle, méghozzá olyan, amit nem minden kerti partiban tesznek az asztalra. Állítólag a pasik imádnak a tűz mellett állni, nekünk így elég a szószt elkészíteni.

Most érik, érdemes felhasználni! (Fotó: Bodrogi Eszter)

Csípős faeperszósz oldalashoz

Ezek az ízek főleg a zsírosabb, füstösebb húsokhoz passzolnak, mint például az oldalas.
 
Hozzávalók:

 A hagymát félkarikákra vágjuk és a mézzel együtt megdinszteljük az olajon. Rádobjuk a faepret, a nagyon apróra vágott csilit, és a borecetet. Sózzuk, köménymaggal és kakukkfűvel fűszerezzük. Tíz perc alatt sűrűre főzzük.

Csirkeszárnyhoz is van ötletünk! (Fotó: Pixabay.com)

Pikáns faeperszósz csirkeszárnyhoz

Akkor lesz a legjobb, ha a csirkeszárny csípős.
 
Hozzávalók:

 A hagymát apró kockára vágjuk, és az olajon megdinszteljük. Belereszeljük a fokhagymát és gyömbért, majd rászórjuk a cukrot. Pár percig kevergetjük, majd rádobjuk a faepret. Amikor összeesett, szójaszósszal, rizsecettel és sóval fűszerezzük.

Bazsalikomos meggymártás fűszeres kolbászokhoz

Grillezett debreceni, esetleg kifejezetten sütni való, paprikás grillkolbászok kitűnő kiegészítője lehet.
 
Hozzávalók:

 A meggyet a cukorral és a vörösborral feltesszük főni. Hozzáadjuk a mustárt, és beledobjuk a csillagánizst és a sót. Amikor megpuhult, és kissé elforrta a levét, elzárjuk alatta a lángot, ás belekeverjük az összetépkedett bazsalikomleveleket.

Cseresznyemártás pezsgővel

Csirkemellhez, vagy más, fehér, szárazabb húsféléhez passzoló mártás
 
Hozzávalók:

 Az újhagymát a zöld részével együtt felkarikázzuk, és az olajon megfonnyasztjuk, majd meghintjük a füstölt paprikával. Mézet, citromlevet, és reszelt citromhéjat teszünk bele, majd hozzáadjuk a cseresznyét. Lefedve öt percig pároljuk, majd curryval, sóval, vékonyra szeletelt fokhagymával fűszerezzük, majd belekeverjük a mascarponét. Amikor elolvadt, felöntjük pezsgővel, és elzárjuk alatta a lángot.

A fűszeres grillszószok mindig feldobják a húsokat (Fotó: Pixabay)

Meggy-faeper extracsípős szósz

Hamburgerhez, fasírthoz, vagy bármilyen zsírosabb húsféléhez illik
 
Hozzávalók:

 A hagymát megdinszteljük az olajon, majd rászórjuk a gyümölcsöket és hozzáöntjük a mézet. Kicsit pároljuk, majd hozzákeverjük a nagyon apróra vágott csiliket és a csilipasztát. Közben egy száraz serpenyőben megpirítjuk a koriander magot és a római köményt, végül a fahéjjal együtt az összefőtt gyümölcshöz keverjük. Sózzuk, borsozzuk.

Grillezésből sose elég!

Exit mobile version