Gasztro

Gordon Ramsay patkányragut főzött

Az ínyenc séf ezúttal nem egy jól felszerelt konyhában vitézkedik, hanem a National Geographic műsorában járja a világot, hogy helyi specialitásokat próbáljon. Most patkányhúst evett.

A világ konyháját végigevő National Geographic-on futó műsorában a sztárséf, Gordon Ramsay az amerikai Louisiana államba jutott el, ahol egy tengerészgyalogosból lett szakács, Eric Cook hívta fel a figyelmét egy különleges helyi ételre, a mocsári patkány húsára. Ramsay azonnal kapott az alkalmon, hogy megkóstolja – írta meg a dailystar.

„Patkány szteroidokon” – jellemezte a sztárséf az állatot, aminek levadászásában maga is részt vett. A nutria, vagyis vízinyúl néven ismert állat túlságosan elszaporodott Louisianaban, és felborította az ökoszisztémát, ezért döntöttek úgy a helyiek, hogy vadászni fognak rá, a húsát pedig megeszik. Ramsay magába a vadászatba is beszállt: sörétes puskával eredtek a mocsári patkányok nyomába: bár elsőre elvétette, második lövésre már volt találata, szóval rendelkezésre állt a hús egy jó kis sokkoló Gordon Ramsay-étekhez, a patkányraguhoz, amit a séf örömmel megfőzött.

„Bár nutriának hívják, hidd el, valójában patkányt eszel”

– magyarázta a nézőknek az ötgyerekes családapa.

Gordon Ramsay-s hírekből kifogyhatatlanok vagyunk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése