nlc.hu
Gasztro

Finom retro csokik

Retro csokik. Melyik volt a kedvenced?

Az összes retro édességet szerettük, de a csokik voltak a legjobbak!

Mivel az időben visszamenni nem tudunk, csak vitatkozhatunk arról, hogy jobbak voltak-e a retro csokik a mostaniaknál. Az biztos, hogy mivel a választék sokkal kisebb volt, és különben is kevesebb édességet ettünk, mint a mai gyerekek, minden falat sokkal nagyobb élvezet volt, mint manapság. Az biztos, hogy volt ami már a szocializmusban is magas minőséget képviselt, és akadt olyan is, aminek határozottan jót tett a huszonegyedik század. Kár, hogy a régi retro csokik közül már csak keveset gyártanak Magyarországon!

Retro csokik. Melyik volt a kedvenced?

Boci csoki

Ha a retro csoki a téma, akkor az nem kezdődhet mással, mint a Boci csokival. Az 1927-ben még Magyar Kakaó és Csokoládégyár Rt. néven működő csokoládégyár egyik legnépszerűbb terméke először nem is Boci csoki néven, hanem egyszerűen szerencsi csokoládé néven került a boltokba, de már akkor is tehén, vagyis egy boci díszítette a csomagolását, és a vásárlók az egyszerűség kedvéért Boci csokiként kezdték keresni, úgyhogy 1928-ban már ezen a néven hozták forgalomba, ugyanakkor, mint  a másik híres terméküket a “cicás” kakaót is.  A gyárat 1991-ben megvásárolta a svájci Nestlé, és 2004-óta Csehországban gyártja tovább a Bocit.

Retro csokik. Melyik volt a kedvenced?Piros Mogyorós

A Piros Mogyorós  a Csemege Édesipari Gyár terméke volt, és abban az időben, amikor még nem fulladtunk bele az olcsó csokoládéba, elképzelni se nagyon tudtunk ennél jobbat. Jó minőségű csokoládét használtak a táblához, amiben igencsak bőven volt mogyoró is. A Piros Mogyorós megosztotta az országot. Az alapvetés volt, hogy egyszerre nem lehet enni a csokit és a mogyorót, csak külön-külön. Igenám, de milyen sorrendben? Voltak akik arra esküdtek, hogy előbb a csokit kell leharapni a mogyoróról, mások szerint viszont fordítva. Egyszer saját szememmel láttam, ahogy a hetes buszon egy szerelmespár a Keletitől a Felszabadulás térig úgy osztozott a Piroson, hogy a fiú csak a mogyorókat, a lány csak a csokit ette. Ez engem akkor annyira lenyűgözött, hogy majdnem elfelejtettem leszállni.

Sport szelet

Nehéz megfogalmazni, hogy mi a jó a sportszeletben, de valószínűleg a semmivel össze nem téveszthető rumaroma. Vonzóvá teszi a mérete is, mert bár lehet kapni egészen “csokoládéméretűt” is, a klasszik Sport szelet mégis a kicsi. A hetvenes években nem mindig adtak a lejárati időre, ilyen apróságokkal akkoriban se az eladók, se a vásárlók nem törődtek egy csokinál, így fordulhatott elő, hogy néha kő keményre száradt csokikat vásároltunk. Megjegyzem, az is finom volt. A Sport szelet eredetileg MHK Sport szeletként került a boltok polcaira. Az MHK a Munkára Harcra Kész mozgalom rövidítése, és az apró csokoládészelet ezt a mozgalmat volt hivatott népszerűsíteni a gyerekek és fiatalok körében.  Az első szeletet 1953. augusztus 20-ra, a Népstadion felavatására gyártották.
A Sport szeleten sokáig egy diszkoszvető volt, akit egy valódi magyar sportolóról, Szécsényi Józsefről mintáztak. Szécsényi kiemelkedő alakja volt a magyar diszkoszvetésnek, ő fejlesztette ki ugyanis azt az újféle diszkoszt, aminek a külső széle üreges, amiben egy golyó dobás közben a centrifugális erő hatására forog, így a diszkosz messzebbre repül.

A Piros Mogyorós és a Sport szelet gyártását  2004-ben költöztette Pozsonyba a Kraft foods, miután bezárta 320 főt foglalkoztató magyar gyárát.

Retro csokik. Melyik volt a kedvenced?Balaton szelet

A régi, rendszerváltás előtti Balaton szelet emlékén még a retro nosztalgia sem segít. Az az igazság, hogyha valaminek jót tett a modernizáció, és a tulajdonosváltás, akkor az a Balaton szelet. El kell ismerni, hogy jobb lett mint régen volt, és kész.
Régen ugyanis olyan masszába mártották a legtöbbször messze nem ropogós lapokat, ami aztán elsősorban az ember szájpadlására tapadt, és csak onnan olvadt le szépen lassan. A krém sem volt túl finom, a cukor pedig gyakran ropogott benne, de úgy tűnik, ez csak egy ideig volt így, engem mindenesetre hosszan eltántorított a vásárlástól. A Balaton szeletet eredetileg Diósgyőrben, a Szerencsi Csokoládégyár gyáregységében gyártották 1958-tól. Tíz évvel később 1968-ban került a gyártás Győrbe, Diósgyőrben ugyanis megszüntették az ostyagyártást. Győrben javítottak a minőségen, ropogósabbak lettek az ostyalapok, a krém is finomabb, és a csomagolás is modernebb. A kor ostyaszelet versenyét egyértelműen a Balaton nyerte a Bakony, Győri szelet, Kismackó és Bajnok szelet, előtt. A Balaton szeletet Romániában gyártják.

Futottak még a nugátok

Retro csokik. Melyik volt a kedvenced?Nem a csokoládégyártás csúcsa, sőt, nevezhetjük inkább a sötét bugyrának is a nugátgyártást, de gyerekkorunkban szerettük, vagy ha azt mégsem, akkor is megvettük a kedves csomagolása miatt.

“A Magyar Élelmiszerkönyv szerint nugát  pörkölt vagy pörköletlen mogyoróbélből, dióbélből, magbélhéjától megfosztott mandulabélből is készíthető. Cukorból, kakaóvajból aprítással és egyneműsítéssel állítják elő, a csokoládéval megegyező aprítottságú termék, amely gyakran természetes ízesítőanyagokat (pl. kakaópor, pörkölt kávé stb.) is tartalmaz. Az olcsóbb nugátféleségekben nemcsak a mogyorót pótoljuk egyéb olajos magvakkal, hanem a kakaóvajat is helyettesíthetjük 37°C alatti olvadáspontú, keményített ét(kezési) zsírral. A nugátkészítésre használt keményített étzsír olvadás- és dermedéspontja között ne legyen több mint 6 °C különbség. Ez azért szükséges, mert csak ilyen zsír olvad könnyen a szájban anélkül, hogy az áru már közönséges hőmérsékleten is olajat eresztene.
Csokoládés nugátot úgy készítünk, hogy kakaóvaj helyett egészben vagy részben kakaógyurmát adagolunk a masszához. A kakaógyurma adagolása a hengerélés előtt történik.” Forrás: Wikipédia

Alighanem ebből az utóbbiból készült a Maci, a Kajla és az Africana nugátszerű termék. Rossz volt, de nem is vártunk jobbat.

Retro csokiból soha nem elég!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top