Tanulj, fejlődj! Most megismerheted a magyar vendéglátás kulisszatitkait

nlc | 2020. Október 15.
Szeretnéd tudni, milyen egy ételfutár napja, milyen nőként a vendéglátásban dolgozni, honnan érkezik az étel? Egy magyar kampány segít bepillantani a kulisszák mögé.

Tanulj, fejlődj! – Nagykép a gasztronómiáról címmel indítja első online kampányát a Piqniq Budapest. A Mastercarddal közösen megvalósuló kezdeményezésben közel száz szakember megszólalásával, huszonöt témán keresztül mutatkoznak be a hazai gasztronómia szereplői: vendéglátósok, beszállítók, szolgáltatók és a szektorhoz kapcsolódó számos további szakma képviselői, áll a hivatalos közleményben.

A három hónapig tartó kampányban többek között olyan kérdésekre keresik a válaszokat, hogy milyen jövő vár a vendéglátásban dolgozó sok ezer emberre, illetve a kapcsolódó vállalkozásra, hogy milyen kihívásokat jelentett, illetve jelent a járványhelyzet, és milyen új megoldások, ötletek születhetnek ilyen nehéz időkben.

„Ez az év embert próbáló volt mindannyiunk számára, de a vendéglátás különösen megsínylette ezt az időszakot…Úgy látjuk, hogy azok a vállalkozások tudtak nem csak túlélni, de előre is lépni, akik önmaguk helyett most is a vendégeikre figyeltek és azokra a megváltozott igényekre, amit az idei év hozott”

– mondta Eölyüs Endre a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A kampány bemutatja az iparágban dolgozók hálózatát, kapcsolatrendszerét, kiemelt figyelmet fordítva a vállalkozások mögött álló hétköznapi emberekre. Bepillantást enged többek között a vendéglátóhelyek kulisszái mögött zajló folyamatokba, az ételfutárok mindennapjaiba, a női vállalkozók életébe, az alapanyagok előállítóinak munkájába.

A Piqniq Budapest hétről hétre újabb témákon keresztül, 25 különféle nézőpontból mutatja be a hazai gasztronómiai vállalkozások sokszínűségét, köztük olyan, különösen aktuális témákat is érint, amilyenek például

A kezdeményezésben részt vesz többek között a Salt, a Freyja, az Artizán Pékség, a Róma ételbár, az Eisberg, az Élő Bolygó, a Netpincér, a Wolt, a Kifli.hu és az Édes Város. A vállalkozások mellett olyan neves iparági szakemberek nyilatkoznak a kampány három hónapja során, mint Tóth Sándor, kávés szakember, Tálos Gábor, a Zhao Zhou teaház alapítója, Unger Zsolt prémiummárka-építő, valamint Forgács Attila gasztropszichológus.

„A gasztronómia lényege, hogy kapcsolódunk és találkozunk.”

– Ispán Sziszi, Grumpy Food Bar

„Nincs vendéglátás anélkül, hogy látod a másikban az embert.”

– Tálos Gábor, Zhao Zhou teázó

„Ehhez elvetemültnek kell lenni.”

– Faludi Dani, Füstölgő Sarok BBQ terasz

„Olyan eszközökhöz kell nyúlni, ami normál esetben nem kell egy jó étterem működtetéséhez.”

– Unger Zsolt, prémiummárka-építő, Unger and Partners

Fotó: Horpáczi Dávid/Piqniq Budapest

Még több cikk a témában:

„Itt senki nem érzi majd hülyének magát” – karanténostul is sikeres az Arch and Beans kávéház

Tönkremehet a bulinegyed a szigorú rendeletek miatt

Végleg tönkretett egy budapesti csúcséttermet a koronavírus-járvány

Exit mobile version