Utazás

Tönkremehet a bulinegyed a szigorú rendeletek miatt

A vendéglátósok nem csak elbocsátásokat, hanem (végleges) bezárást vizionálnak.

A dolgozók felétől már az első hullám (és az akkoriban életbe lépett csendrendelet) idején meg kellett válnia a népszerű Szimpla Kertnek, ezt a mostanit pedig nem biztos, hogy túlélik – nyilatkozta a hely ügyvezetője az ATV-nek. Zsendovitz Ábel biztos benne, hogy előbb-utóbb be kell zárniuk. Most „megnéznek egy hetet”, hogy az új szabályozással (amely kötelezővé teszi, hogy a vendéglátóhelyeknek este 11-kor be kell zárniuk) milyen bevételeket produkál a Szimpla Kert, és kiértékelik a helyzetet. A 40 munkatárs felét alighanem el kell majd engedniük, még ha nyitva is maradnak, de valószínűleg „a hibernálás és a zárás felé fogunk elmenni”. Hasonlót nyilatkozott egy másik hetedik kerületi hely tulajdonosa, Rontó Gergő.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

A vendéglátóhelyek, éttermek nem kerülnek veszélybe önmagában a 11 órás zárás miatt – véli Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, a bulihelyeknek azonban ez lehet a végső csapás, hiszen azok 11 után kezdenek megtelni élettel.

További cikkek a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top