nlc.hu
Gasztro

A baguette is bekerülhet az UNESCO világörökségi listájára

Franciaország világörökségi védettséget kér a baguette-nek

Az ország egyik legfontosabb jelképének tartják.

A francia kulturális minisztérium március 31-ig nyújthatja be a pályázatát az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO), amely a végső döntést várhatóan 2022 őszén mondja ki.

A minisztérium közleménye emlékeztetetett arra, hogy Franciaországban a pékségek száma folyamatosan csökken, elsősorban a vidéki területeken: míg 1970-ben 55 ezer házi készítésű péksüteményeket árusító pékség volt az országban (790 lakosonként egy), addig jelenleg már csak 35 ezer (2 ezer lakosonként egy).

A francia pékszövetség 2018 decemberében javasolta Emmanuel Macron elnöknek, hogy támogassa kezdeményezésüket az UNESCO-világörökségi listára való felvételre. A szervezet szerint a 20. század elején megjelent, lisztből, vízből, sóból és élesztőből készült baguette az Eiffel-toronnyal együtt Franciaország legfontosabb jelképévé vált, és helye lenne a világörökségi listán. A baguette mellett a párizsi háztetők és a Biou d’Arbois elnevezésű, középkori eredetű ünnepség pályázott a nemzeti jelölésre.

Világörökségi védelmet kaphat a francia baguette

A baguette az Eiffel-torony mellett Franciaország egyik legfontosabb szimbóluma (Fotó: Getty Images)

Az UNESCO a világ szellemi örökségének listájára évente csaknem száz új jelölt kerül fel egy hosszú pályázat után, amelyeknek először a nemzeti örökségi nyilvántartása kell bekerülniük, majd az adott ország kormánya mutathatja be őket az UNESCO illetékes bizottságának.

A szervezet 2018 decemberében a nápolyi pizzasütők mesteri szaktudását (a pizzatészta pörgetését a levegőben) vette fel a világ szellemi örökségének listájára, miután azt kétmillió ember kérte petícióban.

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top