nlc.hu
Gasztro

Baleset az M3 autópályán

Szalagkorlátnak csapódott egy autó az M3-ason

A nedves aszfalton elvesztette az uralmát a gépjármű felett.

A Magyar Közút Instagram-oldalán jelent meg szombaton a lentebbi videó a következő szöveggel: 

Ezért vezess az út- és látási viszonyoknak megfelelően! Mostanában az időjárás elég szélsőséges. Egyik nap tiszta erőből nyár van, másnap pedig mintha november közepén találnánk magunkat. Nem véletlen, hogy ilyenkor a szakemberek, hatóságok azt kérik a közlekedőktől, hogy mindig az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjünk. Hogy miért, arra egy jó példa ez a hétfői felvétel az M3-as autópálya 128-as kilométerszelvényéből. Jól látszik, hogy a szakadó esőben nagy tempóval a belső sávban közlekedő személyautó valamiért az elválasztósáv felé haladt, majd a korrekció során beszitál, irányíthatatlanná válik és a szalagkorlátnak csapódik. Szerencsére nem történt nagyobb baj, és még a kamionok is éppen meg tudtak állni a visszacsapódó jármű előtt. Ez egy vízen csúszásos, vagy eredeti angol kifejezésként használva aquaplaning eset volt. Ez akkor fordul elő, ha a víz nyomása nagyobb, mint a gumik útra ható nyomása és ilyenkor, mint egy csónak, „felsiklik” az autó a víz tetejére. Magyarul a tapadás megszűnik az úttal, az autó kormányozhatatlanná válik. Ennek több oka lehet: ha túl nagy a sebesség és ha a gumin nem elég mélyek a vízelvezető rések, így a víz megrekedhet a gumi alatt. Vigyázzunk egymásra és a többi közlekedőre! 

(Kiemelt képünk illusztráció / Fotó: Unsplash) 

Fontos és a témába vág: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top