nlc.hu
Gasztro

Gigajatott kapott két floridai pincérnő

Óriási jatt: kolléganőjével osztotta meg a szép borravalót a meghatódott pincérnő

Az összeg meggyőzte arról, hogy vannak még figyelmes emberek.

Egy vendég igencsak nagylelkű volt, amikor betért egy floridai barbecue étterembe, ugyanis nemcsak a mellette ülő család számláját egyenlítette ki, hanem 800 dollárnyi (kb. 230 ezer forint) jattot hagyott a pincérnőnek. Michelle Trabilcy nem tartotta meg a teljes összeget, hanem testvériesen megosztotta azt kolléganőjével.

„Majdnem elsírtam magam. Elöntöttek az érzelmek, amiatt, hogy vannak még emberek, akik még törődnek másokkal. Nehéz és küzdelmes év van mögöttünk, és emiatt nagyon jó érzéssel tölt el minket ez a figyelmesség” – nyilatkozta.

Egy hatalmas borravaló sokat jelent a vendéglátásban dolgozóknak, akiknek a megélhetését a koronavírus-járvány kockára tette. És rengeteg példa van arra, hogy milyen jólelkű vendégek vannak, 2021 februárjában 7 000 dolláros jattot adott egy New York-i borbár felszolgálójának az egyik vendég, márciusban egy nő 10 000 dolláros borravalót hagyott egy szusibárban Florida Keysben, illetve ott van a „COVID Bandita” aki több étterembe is ellátogatott az elmúlt hónapokban, és több ezer dollár borravalót hagy mindenhol, ahová csak megy.

(via Fox News)

borravaló

Fotó: Miguel Á. Padriñán/Pexels

Gigajattok:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top