A reggeli rántotta lehet sokkal izgalmasabb! 3 receptet mutatunk hozzá

Olga | 2021. Május 29.
Ha unod már a reggeli tojást, mutatunk rögtön három olyan receptet, amitől új értelmet nyer a rántotta.

A rántotta ezer meg egy módon készíthető, trükkök és tippek árasztanak el, ha rákeresel a receptjére. Az egyik narancslevet rak bele, attól lesz tökéletes, a másik egyben süti ki tepsiben, ami így már nem igazán hasonlít rántottához, mégis így hívják, a harmadik pedig arra esküszik, hogy nem szabad állni hagyni a tojást a sütés előtt és a serpenyő sem lehet túl forró, ha jót akarunk reggelizni a tojásból. Mi most három olyan receptet hoztunk, amivel a reggeli rántotta új értelmet nyer, és garantáltan nem éhezel meg utána ebédig.

Olasz kolbászos rántotta

A rántotta kolbásszal és spenóttal isteni (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

Elkészítése:

Összekeverjük a tojást, tejet, sót és borsot. Az olívaolajat felforrósítjuk egy serpenyőben, beledobjuk a felkarikázott olasz kolbászt és egy-két percig pirítjuk mindkét oldalát. Hozzáadjuk a paradicsomot, pár percig keverés mellett főzzük együtt a kolbásszal, majd levesszük a serpenyő alatt közepesre a lángot és beleöntjük a tojásos keveréket. Egy spatula segítségével gyengéden keverjük fel a tojást a serpenyőben, és amikor félig megsült, akkor adjuk hozzá az apróra vágott spenótot, bazsalikomot és sajtot. Már csak egy perc sütésre van szüksége, hogy a sajt megolvadjon és tálalhatjuk is.

Tipp

Még különlegesebb és gazdagabb lesz az olaszos rántotta, ha belekeverünk egy nagy marék kesudiót is.

Menemen, a török rántotta

A török rántotta gazdag reggeli lesz (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

Elkészítése:

Egy serpenyőben felforrósítjuk az olívaolajat, beledobjuk a felkockázott hagymát és üvegesre pirítjuk. Mehet bele a passzírozott fokhagyma, chili, só, bors – egy percig pirítjuk tovább, majd beletesszük a paprikákat is. Addig főzzük, amíg megpuhulnak a paprikák, ekkor jöhet a paradicsom a keverékünkhöz, amiről teljesen elfőzzük a levét. Közben felverjük a tojásokat a sóval és borssal, hozzáadjuk a zöldségekhez és közepes lángon, kevergetés mellett pár perc alatt készre sütjük a rántottát. Friss korianderrel tálaljuk.

Rántottás quesadilla

Az egész család imádni fogja ezt a különleges rántottát (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

Elkészítése:

Egy serpenyőben ropogósra sütjük a csíkokra vágott bacont, majd kiszedjük egy tányérba és félrerakjuk. A tojásokat felverjük a tejjel és a csípős szósszal, majd a baconös serpenyőben felolvasztjuk a vajat, ráöntjük a tojásos keveréket és krémes állagú rántottát készítünk belőle. Az egyik tortillát kiterítjük, ráhalmozzuk a rántottát, megszórjuk a baconnel és sajttal, majd ráhelyezzük a tetejére a másik tortillát és ezt az egészet beletesszük a serpenyőbe. A töltött tortilla mindkét felét sütjük egy percig, vagy addig, amíg kicsit megbarnul a tészta. Miután kiszedtük a serpenyőből a quesadillát, úgy szeleteljük és tálaljuk, mint egy pizzát.

Via; Kiemelt kép: Getty Images

Mi lesz a vacsora?

Exit mobile version