nlc.hu
Gasztro

3 recept sertésdagadóval

3 recept sertésdagadóval, ahogy még nem etted

Ha eddig gondot okozott volna, hogy mihez kezdjünk a sertésdagadóval, akkor most itt a megoldás: egyből három különleges receptet is hoztunk hozzá.

A sertésdagadót jól ismerjük gyerekkorunk családi ünnepeiről, főleg a nagyinál fordult elő, hogy hagyományosan elkészítve – általában töltve – került az asztalra. Mostanában kicsit mostohább már a sora, mert a reform életmódban nem annyira használunk sertést, de azért olykor belefér, hogy egy jó sertésdagadó kerüljön a tányérunkra. Most három olyan receptet mutatunk, ami egyáltalán nem a hagyományos, magyaros utat követi.

Sertésdagadó mézes szószban

Sertésdagadó mézes szószban

A zöldhagymával megszórt mézes sertésdagadót imádni fogod (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

  • 0,5 kg sertésdagadó
  • ¼ bögre méz
  • 3 evőkanál tamari szósz vagy szójaszósz
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál szezámmag
  • 2 zöldhagyma
  • só, bors

Elkészítése:

A sertésdagadót kis kockákra szeleteljük, sózzuk, borsozzuk, és forró serpenyőben olaj nélkül, kavarás mellett tíz percig sütjük. Az aranybarnára sült húst kiszedjük a serpenyőből, a visszamaradt zsír nagy részét kiöntjük belőle. Ugyanebben a serpenyőben egy perc alatt összeforraljuk a mézet, tamari szószt és a préselt fokhagymát, hozzáadunk egy evőkanál szezámmagot egy percig kevergetjük, majd beleforgatjuk a húst. Felkarikázott zöldhagymával és szezámmaggal megszórva tálaljuk.

Tejben sült sertésdagadó krumplival

Tejben sült sertésdagadó

A krumpli és a hús szinte felszívja a tejet (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

  • 1,5 kg sertésdagadó
  • 750 ml tej
  • 6 db babérlevél
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 1 kg krumpli
  • só, bors

Elkészítése:

A sütőt előmelegítjük 220 fokra. A sertésdagadót mindenhol sózzuk, borsozzuk, és beletesszük egy közepes méretű hőálló tálba, amiben meg fogjuk sütni. A sütőbe toljuk 40-50 percre, amíg ropogósra sül. Miután kivettük, levesszük a sütőt 150 fokra. A hús köré öntjük a tejet, a húst megtűzdeljük a babérlevélelekkel, fokhagymával, megszórjuk a paprikával, és még egyszer sózzuk-borsozzuk, így tesszük vissza a sütőbe további 45 percre. Az idő letelte után a vékonyra szeletelt krumplit a hús köré, a tejbe tesszük és még adunk nekik egy órát a sütőben. Tálaláskor pedig bezsebeljük a dicséreteket.

Chilis, narancslekváros sertésdagadó

Különleges sertésdagadó receptek

A sertésdagadót nem csak hagyományos módon lehet elkészíteni (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

  • 1 kg sertésdagadó
  • 150 gramm narancslekvár
  • 1 teáskanál chilipehely
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • 1 db narancs leve

Elkészítése:

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A sertésdagadót sózzuk, borsozzuk és alufóliával letakarva sütjük 2 és fél órán keresztül. Miután megsült és kihűlt, felkockázzuk harapásnyi darabokra. A sütőben még további 30 percig sütjük a húst így feldarabolva. Egy lábosban összeforraljuk a narancslekvárt a szójaszósszal, narancslével és a chilipehellyel, amíg szirupos lesz, ebben keverjük el alaposan a sült, kockázott húst.

Forrás: 1, 2, 3

Nyári desszertek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top