3 laktató tésztás egytálétel, ami 20 perc alatt elkészül

Olga | 2021. Szeptember 22.
Az a legjobb főétel, ami gyorsan elkészül és nem kell hozzá sok edény. A következő tésztákkal kimerítjük ezeket a kritériumokat.

A tészta méltatlanul mellőzött étel mostanában sokak étrendjében, mert ki lett kiáltva valamikor régen egészségtelen kajának, ezért nélkülözzük inkább a társaságát. Pedig olyan sokféle módon lehet variálni a tésztával a feltéteteket, hogy abszolút változatossá tehetik a hétköznapokat. Ha pedig nem visszük túlzásba az adagokat, akkor kalóriában sem fog elszállni a tészta a tányérunkon, mégis laktató főétel lesz belőle.

Brokkolis tészta zsemlemorzsával

Hozzávalók:

A zsemlemorzsa megbolondítja a tésztát (Kép: Getty Images)

Elkészítése:

Előmelegítjük a sütőt 200 fokra. Egy tepsiben elterítjük a kis darabokra szedett brokkolit, meglocsoljuk 2 evőkanál olívaolajban elkevert passzírozott fokhagymával, chilipaprikával és fél teáskanál sóval, majd betoljuk a sütőbe 15 percre. Közben kifőzzük a tésztát, félreteszünk ¼ bögrével a főzőléből, leszűrjük a tésztát és visszatesszük a lábasba. A maradék egy evőkanál olívaolajat összekeverjük a zsemlemorzsával, a másik fél chilipaprikával, citromhéjjal és szórjuk a brokkoli mellé a tepsibe, majd még süssük 5 percig az egészet. A tésztát keverjük össze a citromlével, tejföllel, ¼ főzőlével, majd az egészet összeforgatjuk a brokkolival, a tetejére pedig a sült zsemlemorzsát szórjuk tálaláskor.

Kolbászos, gombás tészta

Hozzávalók:

A kolbászos tészta után nem maradsz éhes (Kép: Getty Images)

Elkészítése:

A tésztát kifőzzük, a főzőléből félreteszünk ¼ bögrével. Közben egy nagy serpenyőben megpirítjuk a felkarikázott kolbászt, amikor már szép barnára sült, hozzáadjuk a felkockázott hagymát és öt perc alatt megsütjük együtt. Ha nagyon odakapna, akkor egy kevés vizet öntünk alá. Ezután jöhet rá a feldarabolt gomba, amivel együtt még 8 percig főzzük kevergetés mellett. A leszűrt tésztához keverjük a kolbászos gombát, a félretett főzőlevet, sót, borsot és az egészet jól összeforgatjuk. Tálaláskor reszelt parmezánt szórunk a tetejére.

Rák és cukkini tésztával

Hozzávalók:

Egészséges főétel lesz a tésztából (Kép: Getty Images)

Elkészítése:

A rákot megfuttatjuk forró olajon egy serpenyőben, három perc alatt kész is lesz, majd kivesszük a serpenyőből és a helyére zúdítjuk a karikákra vágott cukkinit, fokhagymát és vajat. Három percig sütjük, majd hozzáöntjük a fehérbort, sózzuk, két perc alatt összeforraljuk, majd a kifőtt tésztához forgatjuk. Megszórjuk citromhéjjal és petrezselyemmel a tésztát tálaláskor és boldogan megesszük.

Via; Kiemelt kép: Getty Images

Mi lesz a desszert?

Exit mobile version