Meg fogsz lepődni, melyik országban isszák a legtöbb alkoholt

FEL | 2021. November 10.

A Visual Capitalist megvizsgálta, hogy oszlik meg a világ lakosságának alkoholfogyasztása egy főre vetítve – az elérhető adatok 2019-ből származtak. Ebből kiderül, hogy a TOP 10-es listán a második Lettország, a harmadik Csehország, a negyedik Litvánia, míg az ötödik Ausztria. Magyarország a 16. a rangsorban, és előttünk áll a térségből Szlovénia, Románia és Lengyelország. Az első helyett pedig egy igazi meglepetés, ugyanis a lista szerint az óceániai Cook-szigeteken isznak a legtöbbet az emberek.

Az Amerikai Szamoa és Francia Polinézia között elhelyezkedő szigetcsoport lakossága egy főre vetítve évi 13 liter alkoholt fogyaszt, amivel könnyedén vezeti a világranglistát – bár a második Litvánia a 12,9 literrel azért elég közel áll hozzá.

Ha a kontinenseket vesszük, akkor az látszik a listából, hogy a Cook-szigetek (Óceánia) és Litvánia (Európa) mellett Ázsia legnagyobb alkoholfogyasztója Japán, míg Afrikában a Seychelle-szigetek, Észak-Amerikában Antigua és Barbuda, Dél-Amerikában pedig Argentína áll az élen. 

Fotó: Pexels

Magyarországon eddig is problémát okozott az alkoholfogyasztás, és ez csak romlott 2020-ban, a koronavírus megjelenése okozta több hónapos bezártság miatt a súlyos alkoholizmus betegség is egyre nagyobb méreteket ölt itthon. A szakember szerint a járvány sokaknál erősítette a függőséget vagy agressziót szült, mert nem tudták kezelni a problémáikat.

(Origo)

Exit mobile version