Melegítőben ment vásárolni egy eladó ki akarta dobni a boltból, mert túl sokat látott a testéből

nlc | 2021. November 14.
Sima melegítőben ment vásárolni, azt mondták neki, ilyen erővel akár meztelen is lehetne.

Egy kelet-londoni ASDA hipermarketbe ment vásárolni egy fiatal nő, Jaiah Fern. Gyanútlanul bóklászott a boltban, amikor az áruházlánc egyik dolgozója, egy fiatal férfi megállította és kőkeményen leteremtette azzal, hogy

túl sok látszik a testéből, ilyen erővel meztelen is lehetne, és az egy dolog, hogy ő maga nem tiszteli saját magát, de ebben a boltban szabályok vannak, ezért hívom az üzletvezetőt.

A lány persze nem értett semmit az egészből, már csak azért sem, mert sima melegítő volt rajta, legfeljebb a hasa látszott ki egy vékony vonalon. (Nem mintha kihívó öltözködéssel elfogadható lenne ez a viselkedés.) Annyi lélekjelenléte volt, hogy rögzítse az egészet telefonjával. Twitter-bejegyzésében megmutatja a bolto dolgozót és saját outfitjét is, így mindenki eldöntheti, mennyire van igaza a férfinak. (Segítünk: semennyire.)

Az egészet tetézi, hogy semmilyen szabály nincs az ilyesmire.  Az ASDA mindenesetre gyorsan reagált: vizsgálatot indított, szóvivőjük elnézést kért a nőtől és megkérdete, hogyan tehetnék jóvá.

Forrás: Metro

Exit mobile version