Interjú Morvai Lindával, a Konyhalál blog szerzőjével

Nem tartottál a Konyhalál elnevezés negatív kicsengésétől? 

Morvai Linda: Érthető módon mindenki meg szokta kérdezni, hogy honnan ez az enyhén szólva is furcsa név. A konyha egyértelmű, de miért halál, és miért nem Konyhalány? Kimondva ugyanis sokszor ezt értik. Az elején, amikor elkezdtem blogot írni, szinte semmit sem tudtam a sütésről, főzésről, ezért úgy gondoltam, hogy valakinek ez rossz lesz majd… Vagy nekem, mert nem fog menni, vagy azoknak, akik majd megkóstolják a műveimet. Erre persze jöhet a kérdés, hogy miért éppen erről írok, ha nem értek hozzá? Valahonnan jött, ehhez volt kedvem, aztán úgy maradtam.

Egy kísérlet volt tehát a sok „Tündérkonyha”-típusú gasztroblog között?

Mondhatjuk. Szeretem a szóvicceket, és persze akkor nem gondoltam, hogy majd ennyi ideig írni fogom, azt meg pláne nem, hogy ennyien olvasni fogják, úgyhogy, amikor egyik hajnalban a Ferenciek terén munkába menet a 7-es buszra várakozva kipattant a Konyhalál név a fejemből, akkor hirtelen jó ötletnek tűnt…
Azóta volt, hogy meg akartam változtatni, de szinte mindenki lebeszélt róla, így maradtam én Konyhalál. Kicsit fura, kicsit bizarr, kicsit érdekes, de mindenképpen megjegyezhető. Nem vagyok az a „tündérke” típusú ember, akihez passzolna egy „Tündérkonyha” név…

Morvai Linda

Mi volt a munkád a blog indulásakor?

Akkoriban emeléstechnikával foglalkoztam a munkahelyemen. Valahol ki akart jönni belőlem a kreativitás és ez lett belőle. Előtte gyakorlatilag csak néhány süteményt készítettem el, de megtetszett a dolog, és elkezdtem dokumentálni. Azután ahogyan én is több gasztrooldalt, blogot követtem, szerettem volna az ott látható csodaszép tortákhoz és gyönyörű ételfotókhoz hasonlókat készíteni, de rá kellett jönnöm, hogy ilyeneket én nem tudok. Később a receptek mellett elkezdtem gasztronómiával, ételekkel kapcsolatos érdekességekről is beszámolni, majd interjúkat készíteni, véleményposztokat írni. Most inkább az egyszerűbb ételek, sütemények vannak előtérben.

Miben jelent mást ma blogolni, mint anno, a gasztroblogok óriási trendje idején?

11 év sok idő, az alatt én is, az érdeklődési köröm is változott, de körülöttünk a világ is. Az elején néztem a statisztikát, hogy aznap(!) rákattintott-e már egy(!) ember is a blogomra, most már napi több ezer kattintás, olvasó érkezik az oldalamra. Azóta pedig a blogomnak és az általa szerzett tudásnak köszönhetően én is tartalomgyártással, szövegírással, cikkírással foglalkozom különböző cégeknek, és nem feltétlenül csak gasztrotémákban.

Fotó: Konyhalál

Míg a legtöbb gasztroblogger az esztétikumra épít, esetedben meghatározó a humor. Talán ez is segíthet abban, hogy folyamatos az interakció a Facebook-oldaladon a követőiddel?

Ahogy említettem, én is mentem volna az esztétikumra, de nem ment. (Nevet) Egyáltalán nem tartom csúnyának a fotóimat, de művészi színvonalat nem képviselnek, sajnos. A humoros rész pedig csak úgy jött, kiderült, hogy a követőim vevők rá, és többen jelezték nekem, hogy őket nem érdekli a főzés és a receptek, hanem kifejezetten a humorom miatt vannak az oldalamon. Az emberek nagy része szórakozni, kikapcsolódni jár a Facebookra, így örülnek, ha találkoznak olyan bejegyzésekkel, amelyek megnevettetik őket, és ők is „benne vannak a buliban”, néha nekem is folyik a könnyem a röhögéstől a kommentszekciót olvasva.

A tartalomfogyasztói szokások specialitása, hogy egy vicces kép akár 1200 like-ot kap, egy valós főzésedről vagy éttermi élményedről készített fotó 18-at. Ez nem veszi el a kedvedet a tartalmasabb posztok készítésétől?

Szerencsére azért nem csak a vicces képek népszerűek, de sok ember szereti őket, ez tény. Ha az ember akár 8-10 órát is eltölt egy cikk megírásával, akkor persze, rosszul esik, ha jóval kisebb az érdeklődés iránta, mint egy fél perc alatt, spontán megírt egymondatos posztra. De érthető is, egyre inkább a gyorsan fogyasztható tartalmak felé megyünk, amiket munkába utazás közben, kávészünet alatt, a gyerekek által hagyott fél perc (gyanús) csöndben át tudunk pörgetni. Mivel a hosszabb cikkek és a vicces tartalmak is „én vagyok”, úgy fogom fel, hogy ezek így együtt alkotnak egységet, támogatják és kiegészítik egymást.

Fotó: Konyhalál

Melyek az olvasók által legkedveltebb tartalmak az oldaladon?

Közel hatszázezren olvasták már a sütés nélküli süteményekről szóló gyűjteményemet, de több százezren voltak kíváncsiak a ’80-as évekre visszaemlékező, akkori konyhát és ételeket bemutató cikkeimre. Nagyon kedvelték az Élet és étel… interjúimat, ahol külföldön élő magyar embereket kérdezek az ottani ételekről és az életükről.

Volt olyan irány, amit te jó ötletnek tartottál, de végül nem mutatkozott érdeklődés rá?

Jó pár éve indítottam a KözösKedd cikkeimet, ahol gasztrobloggereket kértem fel együttműködésre: minden héten egy téma mentén gyűjtöttem egy csokorba a legjobb blogbejegyzéseiket. Nagyon sok munkám volt vele, de az olvasóknak kevésbé nyerte el a tetszését. De voltak olyan cikkeim is, amiket elsőként megosztva alig olvasott valaki, majd pár év múlva hirtelen végigsöpörtek a neten, ki tudja, hogy akkor miért tetszett jobban az embereknek, mint korábban…

Megjelentek laktóz-, glutén- és tojásmentes receptek is az oldalon. Mi motivál arra, hogy ezekkel is foglalkozz?

Fejfájós, migrénes vagyok, így próbálkoztam különböző allergének elhagyásával, ami – mint mindenki másnak – nekem is kihívást, na meg sok új receptet jelent. Érdemesnek találtam ezeknél külön is jelölni, hogy „mentesek”, hiszen nagy segítséget jelenthetnek az ilyen receptek iránt érdeklődőknek. Időközben aztán rá kellett jönnöm, hogy sok teljesen hétköznapi „mentes” recept is van, amelyekről alapból eszünkbe sem jut talán, hogy ételérzékenység esetén is elkészíthetők.

Fotó: Konyhalál

Szerinted az olyan felpörgött, instant örömöt okozó tartalmak mellett, mint a TikTok, lehet létjogosultsága egy blognak is?

A TikTok  rengeteg embert megmozgat. Gasztro-tartalomgyártóként talán az a szerencsém, hogy bár láthatunk a TikTokon inspiráló ételes videókat, azért a receptre szükségük van az embereknek írásos formában is, így ha egy főzős videó felkelti az érdeklődést, keresni kell hozzá egy pontos receptet is. A TikTokon csak úgy rábukkan az ember egy ételre, a blogokon konkrét alapanyagok, receptek után lehet keresni, ami igencsak praktikus tud lenni akkor, amikor elhangzik a napi „mi a fenét főzzek már megint?” kérdés.

A YouTube sosem csábított?

Főzés, mosogatás közben szeretek YouTube-videókat nézni, de érdekes módon a főzős videók untatnak. Én sem értem, hogy miért. Nem szeretem a tévében a főzős műsorokat sem, a különböző főzős vetélkedőket is inkább a műsor részeként adott „körítés” miatt találom érdekesebbnek.

Azt hiszem, hogy a YouTube-hoz én nem vagyok elég extrovertált, plusz egy főzős videó minőségi elkészítéséhez nem elég az, ha leülök egy telefon kamerája elé, és beszélek, nagyobb technikai felkészültség kell, kezdve a megfelelő világosságú konyhától a főzés közben felülről videózáshoz szükséges állványon keresztül a mikrofonig, vágóprogramig. Nem mellesleg ezekhez a videókhoz jól jön plusz egy segítő kéz, ami korlátozottan áll rendelkezésre. Meg kell tanulni egy feszes vágási technikát, mert senkit nem érdekel 10 másodpercen keresztül, hogy kavargatja a videós a rántást. Sokan nem tudják, hogy mennyi idő egy félperces főzős videót elkészíteni. Konkrétan én sem, de sejtésem van róla.

Akár szánhúzó kutyás nővel is készítesz interjút a blogodon. Mi az, ami beleférhet a tartalmak kiválasztásába?

Néha azt érzem, hogy szűk nekem a gasztrotémakör, és szívesen írnék más dolgokról is – amit meg is teszek egyébként, több egyéb platformon –, de a saját blogomon maradok a főzés-bevásárlás-ételek-háztartás vonalon, viszont mindezt egy „széles útként” értelmezem. A szánhúzó kutyás téma gasztroszempontból azért volt érdekes, mert megtudhattuk, hogy egy többnapos, sarkkörön túli nomád túra alatt mi az, amit enni tudnak. Persze maga a kaland leírása legalább olyan különleges.

Fotó: Konyhalál

Mit gondolsz arról, hogy ma már nagyítóval kell keresni olyan gasztrotémát, amivel nem foglalkoztak volna még a tartalomgyártók?

Olyan recept nincs, amit még ne találtak volna ki. Így mondhatják, hogy mi, gasztrobloggerek már nem tudunk újat mutatni. Bizonyos szempontból ez így is van. Egy gasztroblogger esetében szerintem az összeválogatott receptek sokasága ad pluszt. Van, akit az ízlésvilága miatt követünk, és van, akit azért, mert soha nem csalódtunk a receptjeiben, vagy mert minden receptje fél óra alatt elkészíthető. Megint mások a történetei miatt érdekesek.

Milyen irányok, témák foglalkoztatnak jelenleg?

A gyors, könnyen elkészíthető receptek közül válogatok én is. A furcsaságok, érdekességek mindig vonzottak, így ezekről is folyamatosan várhatók új cikkek. Aztán ki tudja, lehet, hogy bekattan egy új terület, és arról (is) fogom ontani a posztokat.