nlc.hu
Gasztro

Drámaian drágultak ezek az élelmiszerek

Ezeknek az élelmiszereknek szállt el az ára

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon az egyik legnagyobb az élelmiszer-drágulás az Unióban.

Már majdnem másfélszer annyiba kerül a csirkecomb, a rétesliszt és a krumpli, mint egy éve – derült ki az RTL Híradójából. A kereskedők az árstop miatti veszteségeiket is a vásárlókra hárították, ami más termékek árában mutatkozik meg. Az Eurostat friss adatai szerint Magyarországon az egyik legnagyobb az élelmiszer-drágulás az Unióban.

csirkeszárny, csirkecomb drágulása grafikonokon

Fotó: RTL Híradó

A riport azzal indul, hogy a narrátor elmondja, nincs kiírva a zöldségesnél, de 21 éves csúcsra, 9 és fél százalékra gyorsult az infláció áprilisban. Ám van, ami ennek a többszörösével drágult. A Portfolio minden termék átlagárát elkérte a KSH-tól – ebből számolják az inflációt. A paradicsom és a burgonya árát 40 százalék fölött emelték tavalyhoz képest, miután kevesebb termett belőle.

Földvári László kereskedő az RTL Híradónak arról számol be:

Mindenki panaszkodik, de azért viszik. De enni kell.

A legkedveltebb húsféle Magyarországon a baromfi. Csejtei László szombathelyi hentes már az árstop februári bevezetése előtt azt mondta, nem akar veszteséget termelni a csirkemell és a far-hát árának befagyasztása miatt. Januárban úgy fogalmazott a Híradónak:

Nekünk rá kell tennünk a hasznot, de akkor másra kell rátenni, nem erre a két termékre. Ez ugyanaz, visszamegyünk a szocializmusba, és hatósági árak vannak.

A riport szerint többen követték a szombathelyi hentes példáját.

 Az árstopos szárnyvég nem drágult, de a szárnyért 43 százalékkal, a csirkecombért pedig 47 százalékkal többet kell fizetni, mint egy éve. A befagyasztott árú sertéscomb ugyanannyiba kerül, a májkrémért viszont 31 és fél százalékkal többet kérnek. A finomliszt árát befagyasztották, de a rétesliszté 47 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.  

Hornyák József, a Portfolio.hu makroelemzője szerint is jobban megemelték azoknak a termékeknek az árát, amelyekre nem vonatkozik az árstop. Mint fogalmazott:

Amit a csirkemellen megnyerünk, ha azt vásároljuk, azt a csirkecombon és a csirke többi részén elveszítjük.

Kereslet hajtja a drágulást

Egyetlen év alatt 18,3 százalékkal drágultak a feldolgozatlan élelmiszerek Magyarországon az Eurostat friss adatai szerint. Nagyjából kétszer akkora ütemben, mint Csehországban és Ausztriában, és nagyobb mértékben, mint a horvátoknál, a románoknál, illetve a lengyeleknél. Azt mondják, máshol az fékezi a drágulást, hogy a kereslet csökkenni kezdett.

Hornyák József szerint azonban Magyarországon ez nem jön szóba, itt a kereslet jelentős mértékben növekszik, ami pedig az szja-visszatérítésnek, a 13. havi nyugdíjnak, és ehhez hasonló egyedi tényezőknek a hatása. Így a vállalkozók és a vállalatok tovább tudják növelni az árakat.

A kormány nem nyilatkozott a Híradónak az élelmiszerárak átlag fölötti emelkedésről. Azt írták,

Magyarországon az EU-ban egyedülálló intézkedések – köztük az élelmiszerárstop – védik a lakosságot.

Néhány nappal korábban Raskó György agrárközgazdász beszélt arról, hogy az Oroszország és Ukrajna közt zajló háború globális élelmiszerválságot, ezzel pedig elképesztő drágulást okozott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top