nlc.hu
Gasztro
Óriási a botrány az internetet felrobbantó rózsaszín szósz körül

„Azzal vádoltak meg, hogy megmérgeztem Amerikát”- óriási botrány lett az internetet felrobbantó pink szósz körül

A TikTokon mutatta be saját készítésű szószát egy floridiai magánséf, az emberek pedig azonnal ráharaptak nem mindennapi színe miatt. Chef Pii követőszáma szépen meg is ugrott, és úgy döntött, árulni kezdi, és ez lett az elmúlt hetek, ha nem hónapok legnagyobb gasztrobalhéja.
pink szósz

Bár elsőre furán hangzik, a szemünkkel is eszünk, vagyis nagyon sokat számít az, hogyan néz ki egy étel, például milyen színe van, ez alapján ugyanis lesz egy elképzelésünk arról, milyen íze lehet, mennyire fog ízleni, egyáltalán szeretnénk-e megkóstolni.

Íme néhány példa: ha valamilyen étel piros színű, akkor sokkal édesebbnek érezhetjük, ha pedig zöld, akkor azt feltételezzük, biztosan savanykás az íze, ha pedig valaminek kék színe van, azt lehet, hogy inkább otthagyjuk a tányéron. Mindennek evolúciós magyarázata van, egyes gyümölcsök éretlenül zöld színűek, éretten pedig a piros valamelyik árnyalatát veszik fel, a kék szín pedig nem túl gyakori, és ha például húsokról van szó, akkor a kékes-szürkés szín azt jelentheti, hogy az megromlott.  

Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének népszerűek, sőt, egyre népszerűbbek a különleges színű ételek, gondoljunk csak arra, amikor éppen a fekete hamburger volt a menő, és a természetes vagy éppen mesterséges ételszínezékeknek köszönhetően most már bármi lehetséges. Nem csoda, hogy pár héttel ezelőtt a TikTok felrobbant, amikor egy floridai séf bemutatta a saját rózsaszín színű szószát, aminek nagyon ötletesen a Pink Sauce nevet adta, és amit a videói alapján húsételekkel, sült krumplival, zöldségekkel ajánlott fogyasztani.

Kirobbanó siker?

Chef Pii elmondása szerint négy éve dolgozik magánszakácsként, miközben igyekezett internetes karriert építeni, 2018 és 2020 között tucatnyi mukbang, illetve diétákkal foglalkozó videót tett közzé. A Youtube-on azonban messze nem aratott olyan sikert, mint a TikTokon, és itt is csak akkor figyeltek fel rá igazán az emberek, miután bemutatta a bizarr színű szószt.

@chef.pii Its the Aquarius Virgo Creative Extra Energy 🤪😂😂👑👑 #beyonce ♬ original sound - vicmram

Mielőtt a rózsaszín szószos posztjai berobbantak volna, Pii-nek kevesebb mint 1000 követője volt a TikTok-on, ez a szám, az elmlt hetekben 154 ezerre nőtt, ő pedig meglovagolva a sikert úgy döntött, 20 dolláros üvegenkénti áron fogja azt árusítani, és valószínűleg nem gondolt bele abba, hogy ezzel mit szabadít magára.

Az embereknek elsőre az tűnt fel, hogy egyszer sem említette, hogy milyen íze van a szósznak, aminek ráadásul mindig változott a színe, és igazán az sem lehetett tudni, pontosan milyen recept szerint készül, mitől is van olyan színe, mintha Barbie konyhájában kotyvasztották volna. Chef Pii ezek után elárulta, a szín a világítás miatt más mindig, és végül az is kiderült, milyen hozzávalókat használ, a szósz színét állítólag a sárkánygyümölcsnek köszönheti, de ezen kívül tartalmaz még  napraforgóolajat, mézet, chilit és fokhagymát.

A helyzeten az sem segített, hogy amikor elkészült a csomagolás, a szövegben több elírás is volt, és ami leginkább szemet szúrt az embereknek, az az volt, hogy egy üveg a címke 444 adagot tartalmaz, ami felszorozva egy adag kalóriatartalmával elég brutális végeredményt adott ki. Természetesen kiderült, egy üvegben nem 444 adagnyi szósz van, hanem 444 grammnyi, ami 30 adagnak felel meg. Attól is sokaknak felszaladt a szemöldöke, hogy a szósz tejet is tartalmaz, ám a címkén nem szerepelt, hogy azt a hűtőben kellene tárolni. Később kiderült, olyan formában tartalmaz tejet, amitől az nem romlik meg, és biztos, ami biztos alapon rákerült az üvegre, hogy igen, tessék az hűtőbe tenni.

Úgy érzem magam, mintha Madonna vagy Beyoncé megbotlott volna a színpadon, és a telefonjukkal a kezemben ébredtem volna fel

 

mondta a BuzzFeednek.

A történetnek azonban itt nincs vége, ahogyan megérkeztek az első rendelések, többen jelezték, hogy a csomagolás megsérült a szállítás során, abból kifolyt a szósz, vagy éppen a flakon fel volt puffadva, fura állaga és szaga volt a szósznak, ami semmiképpen nem jó jel, ám valahol érthető, ugyanis egyes források szerint a Pink Sauce-t nem olyan módon szállították, ahogyan egy romlandó terméknél az indokolt lenne, hűtőkocsit valószínűleg egyszer sem láttak.  Chef Pii szerint egyébként 50 ilyen eset történt, és természetesen mindegyik megrendelőt kárpótol egy újabb, már megfelelően csomagolt termékkel, illetve más szállítócéget keres.

Én is emberből vagyok, én sem vagyok tökéletes. Egy kisvállalkozást vezetek, ami nagyon gyorsan kezdett nőni

– mondta egy videójában.

De hiába próbált meg tüzet oltani, az internet néha egy kegyetlen és kíméletlen hely,  készült például egy mém, ami azt sugallja, kórházba kerül az, aki fogyaszt a szószból, és volt, aki állította is, hogy neki bizony orvosi segítségre volt szüksége miután fogyasztott belőle. A TechCrunch megpróbált utánajárni ennek az állításnak,  de nem sikerült kideríteni, igazat mondott-e az illető. Illetve volt egy férfi, aki állítólag meg is halt, miután evett a rózsaszín szószból. Róla kiderült, hogy valójában semmi baja nincsen, indoklása szerint – és ezt most vagy elfogadjuk vagy nem – ez egy társadalmi kísérlet volt, arra volt kíváncsi, milyen gyorsan terjednek a hamis információk. „A bocsánatkérése nem volt őszinte. És amit tett, nemcsak az üzletemre volt hatással, a gyerekeim hamarabb látták a videót mint én, miközben én úgy értem haza hozzájuk, hogy abban a hitben voltam, hogy megöltem valakit.”

A rózsaszín jövő

Az élelmiszerbiztonság persze nem vicc, és előfordul, hogy komoly, nagy cégeknél is hiba csúszik a gépezete, és vissza kell hívni egy-egy terméket, mert az veszélyes lehet az egészségre. Chef Pii mindenesetre azt állítja, hogy betartja az Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatósággal (Food and Drug Administration – FDA) szabályait, és éppen azon dolgoznak, hogy a szószt üzletekben is lehessen majd árulni, és szeretné elérni, hogy majd olcsóbban tudja árusítani a szószt. Chef Pii egyébként azt állítja, nem otthon készíti a szószokat most sem, hanem egy, a szabványoknak megfelelő, előírásoknak konyhában, és azt is fontosnak tartotta leszögezni, már egy éve használja ezt a szószt az ügyfeleinél, akiknél magánséfként dolgozik, és eddig még senki nem betegedett meg közülük. 

Azzal vádoltak meg, hogy megmérgeztem Amerikát

– fogalmazott egy interjúban.

Az igazsághoz egyébként hozzátartozik, hogy a floridai törvények lehetővé teszik, hogy magánszemélyek otthoni konyhájukban eladásra készítsenek bizonyos élelmiszereket, amelyeknél alacsony annak a kockázata, hogy valakit megbetegíthetnek. Chef Pii megítélésén mindenesetre nem segített az, hogy július 21-én egy videóban úgy tett, mintha nem tudná, mi az FDA, pontosan mi a feladata, és értetlenkedett, hogy mégis mi dolga lenne neki velük, hiszen a szósz nem egy gyógyhatású termék, ő sosem állította, hogy van egészségügyi hatása. És maga a hatóság sem igazán segített tiszta vizet önteni a pohárba, a Motherboard megkeresésére a szóvivőjük nem volt hajlandó részleteket elárulni a hozzájuk esetlegesen beérkezett panaszokról, sem a laborjaikban folyó esetleges vizsgálatokról, engedélyeztetési eljárásokról.

A botrány közepette egyébként többen is kérték, hogy vizsgáltassa be a szószt, és volt, aki vállalta, hogy más nem, akkor ő majd megteszi.  Holley Stevenson egy videóban elmondta, hogy azért rendelt a szószból, hogy elküldje egy laboratóriumba vizsgálatra, a terméket azonban nem kapta meg. „Nem vagyok benne biztos, hogy látta-e a kommenteket, amelyekben azt írtam, hogy elküldöm tesztelésre, de ettől függetlenül visszakaptam a pénzt. De ez nem fog megállítani minket!” – tette hozzá. 

Pii séf  egyébként azt állítja, nemsokára maga is jelentkezik a szükséges vizsgálati eredményekkel, és egy kis türelmet kért az emberektől, megrendelőit pedig e-mailben tájékoztatta. Ebben a levélben egyébként megpróbált tisztázni egy élelmiszerbiztonsági szempontból szintén fontos kérdést, ez pedig az lenne, van-e a szószban nyers fokhagyma, ami azért fontos kérdés, mert ez bizonyos körülmények között botulizmust okozhat. Állítása szerint nem, nincs benne nyers fokhagyma, igaz, néhányan a Twitteren és a Redditen rámutattak, Pii séf egyik saját videóján látható, amint a Pink Sauce készítése közben nyers fokhagymának tűnő dolgokat és olajat kever össze. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top