A Blikk írt a makói hagyma szomorú történetéről, pontosabban az Országos Hagyma Terméktanács elnöke, Fekete János beszélt az aktuális helyzetről: elmondása szerint az elmúlt időszakban fokozatosan romlott a helyzet, de idén gyakorlatilag megszűnt a magyar termesztés.
Míg húsz évvel korábban Makó térségében 1500–2000 hektáron foglalkoztak hagymatermesztéssel a gazdálkodók, idén húsz-harminc hektárra szűkült a makói hagyma területe. A szakember elmondta azt is, hogy ennek egyik oka, hogy a külföldi konkurenciához képest nagyon elmaradott magyar technológiai felszereltség, a másik pedig az öntözés problémája. Az olasz, a spanyol és a német hagymatermesztés jóval hatékonyabban működik.
Az idei hagymahozam azonban nem csak Magyarországon maradt az elvárt szint alatt: Európa-szerte panaszkodnak a nyári betakarítás által hozott kevés mennyiségre, amit a szárazság eredményezett. Ez pedig a vásárlókra is kihatással lesz: a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet elemzése alapján a kisebb mennyiségi termelés miatt nemhogy elmarad az ár csökkenése, de még növekedhet is a hagyma ára. Hasonlóképpen emelkedik a burgonya ára is, szintén az aszály tehet róla, ugyanis nagyon kevés lett a termény.