Közel 200 ezerbe került a sörözés és fagyizás egy turistának Rómában

nlc | 2022. Szeptember 18.
Újabb, szabad szemmel is jól látható pénzbírságot szabtak ki Rómában egy amerikai turistára.

Róma vezetése komoly küzdelmet folytat annak érdekében, hogy a városba látogató turisták úgy élvezzék ki az olasz főváros szépségeit, hogy azt az unokáink is láthassák. Kiemelt összegű pénzbüntetésekkel igyekeznek rábírni az utazókat, hogy tiszteletben tartsák az örök város műemlékeit.

Már 2016-ban fejenként 450 eurós bírságot szabtak ki két turistára, akik a barokk Trevi-kút vizében csobbantak egyet egy kánikulai szombat éjjel, de nem telik el év hasonló hírek nélkül.

Tavaly két huszonéves fiatalt 800 euróra, akkori árfolyamon 290 ezer forintra büntettek, amiért éjszaka beszöktek és söröztek a Colosseumban. Idén májusban egy szaúdi férfi bérelt Maseratival hajtott le az UNESCO világörökség részét képező római Spanyol lépcsőn, amelyen 2018 óta még csak leülni sem szabad. Júniusban aztán egy amerikai turista lelökte elektromos rollerét ugyancsak a Spanyol lépcsőn, ezzel huszonötezer eurós, mintegy 9,8 millió forintos kárt okozva a 18. századi márvány lépcsőkön.

Most szeptemberben újabb turista került a hírekbe a rá kiszabott 450 eurós (183 ezer forintos) bírsággal. Az 55 éves amerikai utazó az 1589-ben épített Fontana dei Catecumeni lépcsőjére ült le éjjel egykor egy fagylalttal és sörrel. A The Guardian beszámolója szerint a napközben népszerű turistalátványosságnak számító szökőkutat az este folyamán állítólag lezárták, hogy éjszaka senki ne ülhessen oda, a turista beszámolója alapján azonban a szalagot valaki eltávolíthatta, mert ő nem látta lezárás nyomát.

Fontana dei Catecumeni, Róma / Fotó: Galzu, Wikipedia

A The Drinks Business szerint az amerikai azzal védekezett, hogy „nem ismertem a szabályokat, nem tudtam, hogy nem ülhetek le oda, és azt sem értettem, hogy mit mondanak nekem”. Beszámolók szerint a rendőrség először csak távozásra szólította fel, ezután szabták ki rá a bírságot. A késő éjjeli időpont és a műemlék lépcsőjén fogyasztott sör és fagyi valószínűleg nem segített a pozitív elbírálásban. A római hatóságok hasonló esetben 48 órára ki is tilthatják a szabálysértőt az adott helyszínről.

Exit mobile version