Steiner Kristóf Lélekbonbon oldalán sok kisebb, elgondolkodtató írást jelentet meg. Most arról foglalta össze gondolatait, hogy miért nem szerepel az évek óta nagyon futó gasztrorealitykben.
A felvetés jogos, hiszen az egykori televíziós ma már sikeres szakácskönyvszerző, főzős workshopok, gasztroesemények házigazdája. Nem ragaszkodott a hazai képernyős léthez, ma Görögországban él. Arra a kérdésre, hogy miért nem látjuk egyik műsorban sem, így írt:
„…a válasz pedig baromi egyszerű: hívnak, csak nem megyek. Nem csak a magyarországi, de az izraeli produkció is keresett minket, majd hosszas egyeztetés után mindig eljutunk oda, hogy… csak vesztegettük egymás idejét. Hiszen bár mindig azzal nyitok: én nagyon szívesen elkészítem bármilyen étel vegán változatát, húshoz, tejtermékhez, tojáshoz biztosan nem nyúlok, és az első válasz mindig az, hogy »megoldjuk«, a harmadik megbeszélésen bebizonyosodik amit már az elején sajdítottam: »nem kell megenned a húst, de mindenképpen kéne vele dolgoznod«.
Extévésként mindig megdöbbent, hogy ténylegesen egyetlen producer, szerkesztő, műsorgyártó sem olyan merész és kreatív, hogy sikerüljön úgy »használni« a vegánságomat, hogy ne sérüljön a műsor szerkezete,
ám hozzáteszem, van más fontos okom is, amik miatt hezitálnék.”
Ezután leírja, hogy az ő otthona férjestül, cicástul, konyhakertestül immár Görögország, ezért nem szeretne határozatlan időre bevállalni külföldi munkát, majd így folytatja:
„…bár mindenki azt hiszi, a »tévésztárok« csilliárdokat keresnek, a helyzet az: a kereskedelmi tévék nagyja úgy van vele, hogy »örülj neki – szerepeltetünk«. Én viszont, ha nem éri meg sem anyagilag, sem kreativitás szinten, szívesebben szerepelek a saját magam építette színpadomon, ahol én vagyok a rendező. A harmadik ok pedig…
a formátum, ami azt hiteti el a nézőkkel: a főzés stressz.
Én abban hiszek, hogy főzni bárhol és bármilyen körülmények között lehet. Amióta kitalálták a televíziós főzőversenyeket, az ételkészítést a félelemmel, rettegéssel, versengéssel, rivalizálással, perfekcionizmussal hozzuk párhuzamba. Pedig a legfontosabb összetevők a könnyedség és a természetesség!
A mai napig rémálmaim vannak, ha az iskolára gondolok, ahol a tanárok komolykodó arccal ültek előttünk, és úgy tettek, mintha a csiga iránylátó gödörszeme, vagy a tundra növényzete volna az alapműveltség kulcsa, és gyűlöltem, hogy a gyerekeket olyan helyzetbe hozzák, hogy egymást próbálják túlszárnyalni.
Rivalizálásra nevelve azt tanítjuk az érzékeny emberi lényeknek, hogy akkor elég jók, ha mindenki másnál jobbak. Azt, hogy ne értékeljék a jót, amit mások hoznak össze, vagy ha mégis, összeszorított foggal gratuláljanak, pózból, kötelességből. A felesleges versengés megöli az összefogás erejét.”
Steiner Kristóf teljes bejegyzése itt olvasható.
