Mérgező gömbhal végzett a gyanútlan, idős házaspárral Malajziában

nlc | 2023. Április 11.
Neten rendelték meg a halálos mérgű gömbhalakat.

Ng Chuan Sing és felesége, Lim Siew Guan mindketten a 80-as éveik elején jártak, és tudtukon kívül legalább két gömbhalat vásároltak egy online árustól március 25-én– írja a CNN nyomán az RTL. Ugyanazon a napon Lim megsütötte a halakat ebédre, és légzési nehézségeket,  illetve remegést kezdett tapasztalni. Egy órával az étel elfogyasztása után férje, Ng is hasonló tüneteket kezdett mutatni.

A házaspárt kórházba szállították és felvették az intenzív osztályra. Limet pedig helyi idő szerint este 7 órakor nyilvánították halottnak.

Ng nyolc napra kómába esett, de állapota rosszabbodott, és szombat reggel meghalt – mondta a pár lánya, Ng Ai Lee, aki vasárnap, a temetésük előtt sajtótájékoztatót tartott a pár otthonában.

Lányuk felelősségre vonást követelt szülei haláláért és szigorúbb törvényeket Malajziában, ahol legalább 30 gömbhalfaj található a környező vizekben.

A malajziai törvények tiltják a mérgező és ártalmas élelmiszerek, például a gömbhalhús árusítását, és a bűncselekményért 2300 dollár (789 ezer forint) pénzbírság vagy két évig terjedő börtönbüntetés jár. Ennek ellenére a mérgező gömbhalat sok malajziai vizes piacon árulják, ugyanis a gömbhal húsa, amelyet „fugu” néven emlegetnek, annak ellenére, hogy halálos mérget tartalmaz, drága csemegeként is élvezhető, például Japánban. A fugu bőre és belső szervei mérgezőek,

a ciánnál sokkal ártalmasabb tetrodotoxin úgy öli meg áldozatát, hogy az végig magánál van, miközben először a végtagjai, majd a szervei is lebénulnak.

 

A mester felelőssége, hogy a hal ártalmatlanul kerüljön a vendég tányérjára; a japán törvények értelmében a fugu szakácsoknak hosszú, akár három évig tartó tanfolyamon kell részt venniük, mielőtt engedélyt kapnak arra, hogy a halat ételként kezeljék és elkészítsék. Az egészségügyi minisztérium szerint a helytelenül elkészített fugu az egyik leggyakoribb oka az ételmérgezéseknek Japánban. A méregnek nincs ismert ellenszere.

Fugu – ebből készül a veszélyes csemege (Fotó: Getty Images)

Exit mobile version