Ahogy pár napja mi is megírtuk, kiderült, hogy a balatoni tövises mango sorbet választották 2023 Balatoni fagyijának. A versenybe 18 fagylaltkölteményt neveztek be, és a zsűri az Amaretto Fagyizó kreációját tartotta a legizgalmasabbnak. Varga Tamás cukrászmester elmondta, a mangó édessége a homoktövis savasságával-citrusosságával keveredve hozza azt az ízt, amit szeretett volna elérni.
Az Amaretto Fagyizó a Sokszínű Vidék kérdésére elmondta, hogy a díjnyertes fagylalt egy gombócáért 550 forintot kell fizetnünk, viszont náluk van családi kedvezmény, plusz aki több mint nyolc gombócot vesz, annak csak 500 forintos árral kell számolnia.

Képünk illusztráció (fotó: Getty Images)
Az ínyenség Balatonalmádiba az Amarettoban és az Amaretto Dueban is kapható, és azt ígérik, hogy napokon belül megkóstolható lesz a győri és a pápai üzleteikben is. Az eddigi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a győztes íz forgalma jelentősen megnő, akár 10-15 százalékos emelkedést is jelenthet az eladásban egy ilyen győzelem.
A fagyizóban sokszor hallják, hogy sokan kimondottan a Balaton Fagyija miatt látogatnak el hozzájuk, és akár az autópályáról is lehajtanak egy kóstoló kedvéért.