Egyre több támadás éri Dél-Koreában a kutyahús fogyasztását, ezért a kormányuk azon gondolkodik, hogy teljesen betiltja ezt az aberrált szokást.
„Itt az idő, hogy törvénnyel vessünk véget a kutyahús evése körüli társadalmi vitának”
– idézte a Reuters a Népi Erő Pártja (PPP) nevű kormánypárt vezetőjét.
A kormány törvényjavaslata várhatóan át fog menni a parlamenten. A mezőgazdasági miniszter szerint a kormány minél gyorsabban bevezetné a törvényt, miközben az állam támogatná a kutyahús iparban dolgozók átállását. Koreában közel
ezerkétszáz húskutya tenyésztő-farm, 34 vágóhíd és 219 forgalmazó
szolgálja ki a helyiek beteges igényeit. A kutyahús evését tiltó törvényjavaslatok eddig az iparban dolgozók és a megélhetésük miatt aggódók tiltakozása miatt buktak el. Most hároméves átállási időszakkal és anyagi támogatásokkal segítenék az iparági átállást.
A kutyahús evése régi koreai hagyomány, bár állítólag már nem olyan gyakori, mint korábban. Főleg az öregek eszik meg a kutyákat, ami néhány étteremben is kapható. Egy
2022-es felmérés szerint a népesség 64 százaléka ellenezte
a kutyahús evését. A válaszadók 8 százaléka vallotta be, hogy maga is evett kutyát 2022-ben. 2015-ben még a megkérdezettek több mint negyede, 27 százalék evett kutyát Dél-Koreában.