nlc.hu
Gasztro
Magyar séf a világ 100 legjobbja között

Bekerült egy magyar séf a világ 100 legjobbja közé

Óriási sikert ért el Tóth Szilárd.

Először választottak magyar séfet a világ száz legjobbja közé – írja a forbes.hu. Tóth Szilárd, a budapesti Salt séf-tulajdonosa került fel erre a rangos listára. A portálnak azt nyilatkozta, hogy nagyon boldogok és büszkék. „Hatalmas elismerése ez a csapat többéves munkájának” – mondta.

Tóth Szilárd

Balra: Tóth Szilárd / Fotó: Horpáczi Dávid

Mint a portál megjegyzi, a The Best Chef egy kétlépcsős szavazás. A listára először minden évben 100 új séfet jelölnek gasztronómiai szakemberek, foodie-k, kritikusok, fotósok. Ezután az új jelöltek mellett az előző évben a top 100-as listán szereplőkre adhatják le a voksaikat a szavazók, így összesen 200 jelöltből áll össze végül az éves Top100-as lista. 

Amúgy a séf kreativitását és a vele dolgozó csapat munkáját veszi figyelembe a szakmai zsűri.

Az nlc. Gasztro rovata idén júliusban járt a Salt étteremben, ahol két kolléganőnk végigkóstolta a 15 fogásos degusztációs menüt. Gasztroíró kolléganőnk szerint Tóth Szilárd több mint séf. A szatmári, azon belül is mátészalkai származású konyhafőnök szenvedélyes kutatója a magyar konyha valódi hagyományainak, átlépve a közelmúlt gasztronómiai közhelyein, mélyebbre és messzebbre nyúlva a gulyás és somlói galuska kultuszán. Étterme Budapest belvárosában működik, de a csapata számára az életük szerves része a természetjárás, a vadon termő növények, gyógynövények, gombák gyűjtése és feldolgozása az étterem műhelyében. „A Salt ételei ennek megfelelően egyszerre ismerősek, de nagyobbrészt mégis ismeretlenek: arra emlékeztetik a vendéget, hogy mennyi tudást, ismeretet elveszítettünk az elmúlt évtizedek során” jegyezte meg szerzőnk a fine-dining étteremről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top