Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Magyar Energiaital Szövetséggel szemben, mert az vélhetően megtévesztette a fogyasztókat a közösségi médiafelületein, a weboldalán, illetve televíziós megjelenéseiben is. A vizsgált, energiaitalokat népszerűsítő kommunikáció elsősorban a fiatalabb korosztálynak szólt, így vélhetően sérülékeny fogyasztói csoportot is érinthetett, illetve befolyásolhatott.
A Gazdasági Versenyhivatal észlelte, hogy a Magyar Energiaital Szövetség 2023 októberétől az energiaitalok felelősségteljes fogyasztását népszerűsítő kampányaiban valószínűsíthetően megalapozatlan állításokat tett közzé – számoltak be honlapjukon. A szövetség az Instagram és TikTok oldalain, illetve a szövetség hivatalos weboldalán, továbbá tévéműsorokban az energiaitalok egészségre gyakorolt hatásaira vonatkozó, olyan állításokat tettek, mint: „Ahelyett, hogy megennél ennyi zöldséget, inkább megihatnál egy energiaitalt.”, „(…) egészséges az energiaital. Egy doboz energiaitalban annyi B-vitamin van, mint 3,6 kg sárgarépában, 1,7 kg brokkoliban, vagy 2 kg spenótban.”, „Azt tudtad, hogy egészséges az energiaital?”, „A koffein (…) jót tesz a bőrnek, a hajnak, még akár a fogyásban is segíthet vagy a súlyod megtartásában. Te mikor ittál utoljára energiaitalt?”, „Napi ötöt simán megihatsz.”
A GVH gyanúja szerint a MESZ ezekkel az állításokkal megtévesztette a fogyasztókat.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a MESZ a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock