Itt a náthaszezon, főzz velünk gyömbéres-répás póréhagymalevest!

Belső Olga | 2024. Október 15.
Két fontos ízesítője a gyömbér és a sóban eltett citromhéj: a gyömbéres-répás póréhagymaleves egy igazi kényeztető fogás az egyre hűvösebb estékre.

Ennek már fele se tréfa, itt az ősz, a hajnalok csípősek, de a nappalok se mondhatók már simogatón melegnek. Nem baj, ha nem jön kívülről, pótoljuk belsőleg, méghozzá melengető, finom levesek formájában.

Só és citrom, az isteni ízesítő

Ezt a levest kevesebb, mint egy óra alatt el lehet készíteni, és az anyagigénye is elég barátságos, leszámítva egyetlen hozzávalót, ez pedig a sóban eltett citrom.

A sóban eltett citrom, annak is a héja, egy rendkívül egyszerű, mégis kifinomult és sokrétűen használható ízesítő, ami olyan kellemes és izgalmas bukét ad az ételnek, mint semmi más. Meg is érne egy külön cikket, ha nem lenne olyan viccesen egyszerű elkészíteni: a kezeletlen héjú citromokat bevágjuk, úgy, mint a kovászos uborkát, hogy azért egyben maradjanak, a vágásokat megtömjük sóval, majd betesszük egy üvegbe és ráönünk annyi sót, hogy beborítsa. Néhányszor megütögetjük az üveget, hogy a só minden helyet kitöltsön, és ezután már semmi dolgunk, csak várni, méghozzá legalább két hetet.

Innentől használható a sóban eltett citrom héja. Belefőzhetjük levesekbe, ragukba, szószokba is, de salátákba, nyers ételekbe inkább ne, mert úgy olyan íze van, mintha sókockát nyalogatnánk. A főtt ételt viszont kimondottan megbolondítja, ahogy ezt a csodás őszi levest is.

A másik, esszenciális hozzávalója ennek a levesnek a friss gyömbér. Kényszerhelyzetben próbáltam porított gyömbérrel is, de meg sem közelíti a kívánt hatást. Szerencsére friss gyömbért ma már szinte mindenhol lehet kapni és sokáig eláll a hűtőben. Érdemes mindig tartani belőle otthon egy darabot, mert ez is egy sokoldalú ízesítő. Jöjjön is a recept!

Gyömbéres-répás póréhagymaleves hosszú őszi estékre. A szerző fotója.

Őszi gyömbéres-répás póréleves

Hozzávalók (4 személyre)

Elkészítés

  1. A póréhagymát hosszában félbe hasítjuk, majd vízcsap alatt jól megmossuk, a rétegek között lapozunk, hogy ne maradjon benne föld, majd felvágjuk. A zöldjét is használjuk fel!
  2. Egy kb. 2 literes fazékban olajjal kevert vajat hevítünk és rádobjuk a pórét.
  3. Megtisztítjuk a répát, szintén karikákra vágjuk és rádobjuk a póréra. Dinszteljük egy darabig, hogy kioldódjon az ízük a zsiradékban.
  4. Most rátöltjük az alaplevet és feltöltjük a fazekat vízzel. Ha nincs alaplé, dobunk bele egy leveskockát vagy levesport. Beleszórjuk a fűszereket és belereszeljük a gyömbért, amit egy kiskanál segítségével megtisztítottunk (lekapartuk róla a héját).
  5. Beletesszük a paprikakrémet, valamint kihalászunk az üvegből egy sóban eltett citromot és a felének a héját apróra rágva beletesszük a levesbe. A másik felét visszatemetjük a sóba.
  6. Fedő alatt puhára főzzük a zöldségeket. Amikor kész, hozzáöntjük a tejszínt és botmixerrel simára turmixoljuk. Kóstoljuk, ha kell, utánsózzuk. 

Bármivel tálalhatjuk, amivel a krémleveseket szoktuk, adhatunk hozzá rokfortos pirítóst, összenyomós sajtos melegszendvicset, megszórhatjuk pirított magvakkal, tehetünk bele krutont, én most kolbász chipset tettem rá. Ehhez a bolti, hajszálvékonyra szeletelt kolbászkarikák mindkét oldalát addig sütöm serpenyőben, amíg chips állagot nem kapnak. A zsírját is rá lehet csepegtetni a levesre.

Most mondjátok, hogy az ősz nem csodálatos!

Exit mobile version