nlc.hu
Gasztro
Tom yum levest otthon is egyszerűen főzhetünk

Nagy ázsiai levesek: tom yum, a legfinomabb thai leves receptje

A tom yum leveshez kell csapni egy spéci bevásárlást, de cserébe a világ egyik legfinomabb thai levesét tudjuk megfőzni otthon.

Tom yum levest húsz évvel ezelőtt ettem először egy baráti összejövetelen, és rögtön szerelmes lettem belé. Annyira finom volt, hogy gyakran álmodoztam róla, az elkészítéséig viszont csak néhány éve jutottam el, és ez egyáltalán nem véletlen. Na, nem azért, mert olyan sok étteremben tudtam volna akkoriban tom yumot enni, hanem az összetevők listája miatt.

Régi jó szokásom ugyanis, hogy ha valami nagyon ízlik, rögtön elkérem a receptet, biztos, ami biztos. Ugyanígy tettem a tom yum receptjével is, a vendéglátónk pedig roppant készségesen sorolta is az összetevőket: kell bele galangal, meg kaffir lime levél… és akkor itt le is intettem, értem… vagyis nem értem… lapozzunk, köszi. Ezekről ugyanis még csak nem is hallottam azelőtt.

Az egyetlen, ami reményt adott, az a tom yum paszta említése volt. Aha! Ha van paszta, van remény, ezek a paszták ugyanis olyanok, hogy minden bennük van, ami kell a levesbe. Természetesen, hogy mégiscsak konyhai teljesítménynek érezzük, mi is beletesszük a szükséges hozzávalókat az fazékba, de ha valami nincs, akkor sem történt semmi: tuti, benne van a pasztában. Ezzel a hittel felvértezve aztán pár éve bementem a megfelelően felszerelt, ázsiai alapanyagokat árusító üzletbe és bevásároltam a tom yum leveshez. A kiszereléseket nézve alighanem még húsz év múlva is lesz galangal meg kaffir lime levél otthon, de hát, ahogy a bölcs asszonyok mondják: a vantól nem kell félni.

A szépséges tom yum leves összetevők

A szépséges tom yum leves összetevők / Fotó: Red & Co., Getty Images

Garnéla vagy tom yum paszta vagy mindkettő?

A tom yum egy illatos és tápláló thai leves. Eredetileg van benne garnéla és lehet bele tenni csirkét, de a lényege a finom, fűszeres lé. Elvileg az alaplevet a garnéla fejéből, farkából és páncéljából kell megfőzni hozzá, én ebbe az utcába bele is mentem egyszer, azóta nem. A garnéla pucolás nem kenyerem, állapítottam meg, majd diadalmas „ugye megmondtam” kiáltással mutattam a családtagjaimnak a tom yum paszta összetevői között a garnélát. Nem is dolgom innentől.

Kell bele még csili, gyömbér, fokhagyma, meg ázsiai citromnád, ez utóbbit szintén ne felejtsük el felírni a bevásárlólistára! A végén pedig eldönthetjük, hogy tiszta vagy krémes levest szeretnénk-e, utóbbi esetben a leves neve tom kha-ra módosul, kókusztejet is kell beletenni a végén, és sokkal finomabb, de ezt és a (tisztított) garnélát már akár egy Aldi/Lidl szintű üzletben is meg tudjuk vásárolni. A többi hozzávalóból meg úgyis egy életre elég van otthon.

A receptet kétféleképpen fogom megírni, úgy is, hogy a garnéla alaplével indítunk és úgy is, hogy ezt a lépést kihagyjuk és rábízzuk a hatást a tom yum pasztára. Az íze ugyanolyan lesz. Sőt, a garnélát is nyugodtan kihagyhatjuk belőle, ha a családnak nincs rá különösebb igénye. Nálunk nem szokott problémát jelenteni.

A fő szabály pedig: ha tom yum paszta van, minden van, szóval innentől kezdve ne aggódjunk, ha valamelyik hozzávalót nem sikerült beszerezni, biztosan benne van a pasztában, így benne lesz a levesben is.

tom yum leves

Így néz ki a tom yum leves, vagyis ez tom kha, mert a krémes változat. (Fotó: PxHere)

Tom yum leves recept

Hozzávalók (3 literes fazékhoz)

  • 30 dkg garnéla (tisztítatlan)
  • 2 db piros chilipaprika
  • 4 db kaffir lime levél
  • 3 gerezd fokhagyma
  • galangal (én port használok, 1 teáskanál)
  • ázsiai citromfű (szintén por van otthon, 1 teáskanál)
  • fél liter csirkealaplé (levesporból)
  • víz
  • 2 ek. tom yum paszta
  • 1 egész csirkemellfilé
  • 1 evőkanál halszósz
  • 1 teáskanál cukor
  • gomba (valami roppanós fajta, a csiperke is megteszi, de különlegesebbet is választhatunk)
  • 2 közepes vöröshagyma
  • 2 db paradicsom
  • 1 doboz kókusztej
  • pár szál friss korianderzöld
  • 1 db lime
  • mungóbabcsíra (opcionális)

Elkészítés

  1. Először elkészítjük az alaplevet. Ha hajlandók vagyunk a garnéla pucolással foglalkozni, akkor megtesszük. A tápcsatornát kidobjuk, a többi részre viszont szükségünk lesz. Feltesszük a csirkealaplevet és a vizet egy fazékban főni. Beledobjuk a garnéla páncélját. A chilit és a fokhagymát megcsapkodjuk klopfolóval és beletesszük a fazékba, majd hozzáadjuk a citromnádat, a galangalt és a megtépázott kaffir lime levelet is (ha ezekből nem port használunk, szintén megtörjük klopfolóval). Főzzük vagy fél órán át, majd leszűrjük. Kész az alaplevünk. Ha nem akarunk garnélával foglalkozni, akkor azt a részt kihagyjuk, a fűszereket viszont ugyanúgy összefőzzük, majd leszűrjük.
  2. Az így keletkezett alaplébe beletesszük a tom yum pasztát, ízesítjük a halszósszal és a cukorral, majd belefőzzük a garnélát, a kockára vágott csirkét, a gerezdekre vágott hagymát és paradicsomot és a gombát. Tehetünk bele gyufára vágott répát is, elrontani nem fogja. További húsz percen át főzzük. A szűk keresztmetszet a hagyma, legyen kellemesen ehető állagú.
  3. Végül pedig belekeverjük a kókusztejet is.

Tálaláskor facsarunk bele lime levet, megszórjuk korianderrel és babcsírával, és lelkesen elfogyasztjuk. Ha hívtunk rá vendégeket, ne sajnáljuk tőlük a receptet!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top