nlc.hu
Gasztro

Nyugdíjas ÁFA-visszatérítés: nagyon kis összeg lesz, cserébe vissza lehet vele élni

A tegnapi Orbán beszéd egyik fontos eleme volt, hogy a miniszterelnök ÁFA-visszatérítést ígért: visszaadná a nyugdíjasoknak a zöldségek, gyümölcsök, tej és tejtermékek általános forgalmi adóját. Kiderült, ez mekkora összeget jelenthet, és félő, hogy megnövelheti a sorokat a boltok pénztárainál.

Kevesebb mint havi kétezer forintot fog jelenteni egy átlagos nyugdíjasnak, ha él a kormányfő által szombaton bejelentett lehetőséggel, és visszakéri a zöldégek, gyümölcsök, tej és tejtermékek általános forgalmi adóját.

Az Mfor idén februárban mérte meg a nyugdíjasok ÁFA-kosarát, ami akkor havi 31 023 forintra jött ki: ebből a fent említett termékcsoportok ÁFA-része 1459 forint, vagyis nyugdíjasonként ez az összeg járna vissza. Ez az összeg azonban a hipermarket-láncok áraival számol: ha a nyugdíjas főképp kisboltokban vásárol, az összeg valamivel több is lehet, de szinte biztos, hogy így is 2000 forint alatt marad.

Számításaik szerint ha a 2,4 millió nyugdíjas mindegyike havonta 1700 forintot igényel vissza, az éves szinten 50 milliárd forint bevételkiesést jelent a központi költségvetésnek.

A bejelentés után a közösségi médiában már el is kezdtek ötletelni arról, hogyan lehetne trükközni az új rendszerrel. Megjegyezték, hogy ezentúl majd viszik magukkal a nagyit a családi nagybevásárláshoz, meg elkezdenek úgymond „bindzsizni” a számlákkal.

Nyugdíjas vásárló

Kezicsókolom, ennek visszaigényelhetem az ÁFÁ-ját? (fotó: Getty Images)

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) alelnöke, Ruszin Zsolt szerint a nyugdíjasok számára történő áfa-visszatérítés alkalmas lesz visszaélésekre, és súlyos adminisztrációt igényel majd. Ők maguk is azt találják a legvalószínűbb visszaélési módnak, hogy a család a nyugdíjas rokon nevére vásárol, és ha ez nyugdíjas személyes jelenlétét is igényli, akkor a zöldség, gyümölcs és tejtermékek körét az egész család számára a nyugdíjas vásárolja meg, amit a többi családtag finanszíroz.

Az MKOE szerint a kereskedőkre is súlyos adminisztrációs többlet hárulhat. Fontos feladat lesz a kasszáknál a nyugdíjasok azonosítása, és ez adatkezelési jogosultságokkal kapcsolatos kérdéseket vet fel.

Ráadásul a pénztáraknál mindez torlódásokat, hosszabb várakozási időt okozhat.

A kiskereskedelmi egység ezt követően továbbítani lenne köteles az adatokat, amit fel kell dolgozni, amihez szoftverek fejlesztése, azok beállítása, ezek hiányában kézzel kitöltendő formák szükségesek.

A miniszterelnök a nyugdíjasok mellett a két- és háromgyerekes édesanyáknak tett még engedményeket

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top