nlc.hu
Gasztro
Napokon belül összeomolhat a hazai dinnyepiac

Napokon belül összeomolhat a hazai dinnyepiac

Rosszul végződhet a 2025-ös dinnyeszezon.
dinnyeszüret, fotó: MTI/Vajda János

A hazai dinnyetermelők szerint napokon belül bedőlnek a szépen indult árak, mivel a hőség miatt összecsúsznak a régiós érésidők, és bombaként robban be az idei kínálat – írja a MezőHír.

Kezdetben a hideg tavasz miatt nagyon szűkös volt a kínálat, a fóliákból kikerülő hazai dinnyét 400-500 forintos kilónkénti áron lehetett értékesíteni. A berobbanó hőségben azonban felgyorsult a gyümölcsök érése, és július 10-ére egyszerre nagyon sok termelőnek lesz kész áruja, amit napokon belül el kell adni. Ám nincs annyi szállítókapacitás és kereslet, ami ezt a hatalmas dinnyemennyiséget felvenni.

A termelők körében borús a hangulat – értesült a portál – , ugyanis az a hír járja, hogy a felvásárlók csak 110–120 forintot fizetnének a dinnye kilójáért, július 10. utánra pedig az az összeg meg is feleződhet. A portálnak nyilatkozó gazdák azt prognosztizálják, hogy július közepe és augusztus 10. között összeomolhat a most még jó dinnyepiac.

Amúgy ami az idei termést illeti, a hőstressz miatt kicsit kisebb méretűek a dinnyék.

Így találhatod meg a tökéletes görögdinnyét!

Egyszerű, de hasznos trükkök, hogy mostantól mindig tökéletes görögdinnyét vásárolj:

1. Legyen sárga folt az oldalán!

2. Minél súlyosabb, annál jobb.

3. Koppints rá és hallgasd meg!

4. Matt, nem fényes héj a nyerő.

5. Ne legyen tökéletes!

6. Szár állapota: barna a jó

7. Legyen szimmetrikus!

8. „Repedés a hason”: jó jel!

9. Figyeld a mintázatot a héjon!

10. Vágott dinnyénél nézd meg a magok környékét!

Kiemelt fotó: MTI / Vajda János

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top