
Ez a savanyúság a kovászos uborka vetélytársa, ugyanolyan egyszerű az elkészítése, és szintén nagyon finom.
A kovászos uborka hozzátartozik a nyárhoz, elkészítése ráadásul nem is nagy ördöngösség. Ha viszont kipróbálnál valami különlegességet, akkor készíts kovászos cukkinit!
A cukkini remek alapanyag akkor is, ha savanyúságot készítenénk. A receptje ugyanaz, mint a kovászos uborkáé. Amire szükség lesz, az egy nafy befőttesüveg, több darab cukkini, só, 1-2 csokor kapor és kovászos kenyér, valamint forró víz. Ízlés szerint fokhagyma és mustármag is kerülhet bele.
Íme a kovi ubi riválisa, a kovászos cukkini:





A kovászos cukkini elkészítéséhez a cukkiniket alaposan megmossuk, a végeit levágjuk, a cukkiniket pedig hosszúkás cikkekre vágjuk. A forró vízzel sterilizált üvegek aljára helyezünk egy kevés megmosott kaprot a szárral együtt. Erre rakjuk a cikkekre vágott cukkinidarabokat. Vizet forralunk, majd hagyjuk lehűlni. A cukkinik tetejét megszórjuk 2-3 evőkanál sóval és feltöltjük a lehűlt vízzel, hogy ellepje. Az egészet lezárjuk egy darab kovászos kenyérrel. Az üveget az ablakba tesszük, ahol 2-3 nap alatt beérik. Köményt, borsot, fokhagymát is lehet hozzáadni.
Arra azonban ügyeljünk, hogy ne tegyük közvetlenül a napfényre, mert felforr és megbuggyan.
Tartsd be ezt a 12 lépést, hogy ízletes és roppanós legyen a kovászos uborkád!
A savanyúságok között külön rangja van a roppanós, ízletes kovászos uborkának, azonban könnyen el lehet rontani. Lássuk, mire kell figyelnünk, hogy tényleg kovászos legyen az az uborka!
1. Csakis tökéletesen tiszta és csírátlanított üvegbe (vagy edénybe) rakjuk az uborkákat.
2. A pontos méret igazából nem lényeg az uborkavásárlásnál. Az viszont fontos, hogy ha nagyobb darab uborkákat kovászolunk, vágjuk ketté széltében, és ejtsünk rajtuk bevágásokat hosszában, hogy jól átjárja az ízes, savanyú lé. A kisebb darabokat hagyhatjuk egyben.
3. Csakis feszes, kemény uborkát kovászoljunk. Ha a nyers zöldség már kezd puhulni, fonnyadni, alkalmatlan erre a célra.
4. Az egyetlen macerásabb része a folyamatnak az uborkák megtisztítása darabonként. Szigorúan TISZTA körömkefével vagy szivaccsal dörzsöljük át őket folyó víz alatt.
5. Közkeletű hiedelem, hogy csakis tűző napon lehet uborkát kovászolni.
6. Az is belekezdhet a kovászolásba, aki lakásban, társasházban él, és nincsen kertje vagy terasza, erkélye. Ez esetben tegyük az ablakba, a lényeg a meleg!
7. Nem szükséges befőttes üvegbe tenni, egy zománcos lábas is alkalmas rá, fedővel a tetején.
8. A só mennyisége szentírás: 1 liter vízhez egy evőkanál sót adjunk.
9. Az uborkákat állíthatjuk sűrűn egymás mellé és fölé, de ne töltsük túl az üveget.
10. Meleg, de nem túl forró vízzel öntsük fel az uborkákat!
11. Akkor van kész a mű, ha az uborka leve fehéres, opálossá válik.
12. Ha elkészültél, tedd át egy tiszta üvegbe, edénybe, szűrd le jól a levét, és öntsd vissza rá!
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images