Gasztro

Bazsalikomos burgonyafőzelék

"Tavaszi burgonyafőzelék, amit Neked is ki kell próbálni!"

Mielőtt bárki is megijedne, ez nem az a menzás főzelék, ahol barnás-sárgás lében úszkál egy két krumpli darab. Ez valami egészen más, valami fenomenális. Egyszerűen hihetetlen, ahogy ezek a zöldfűszerek csodát tesznek az étellel.

Ahogy beköszön a tavasz, egyre másra jelennek meg a piacon a csodásabbnál csodásabb fűszernövények és egyszerűen lehetetlenség nekik ellenállni – na, nem mintha bárki is ellen akarna nekik állni – az az illat, amit árasztanak magukból egyszerre magával ragadó és bűnbeejtő. Már ha lehet bűnnek nevezni, amikor az ételeket ezekkel a növényekkel ízesítjük.

Bazsalikomos burgonyafőzelék

A burgonyafőzelék sokunk kedvence, szeretete végig kísér minket kisgyerek kortól egészen az öreg korig. Eszméletlen, hogy hányféleképpen elkészíthető és az is, hogy ebből az egyszerű alapanyagból pár perc alatt milyen finom étel rittyenthető.

Mi most egy igazi tavaszi verziót hoztunk Nektek. A jól megszokott habarás/rántás helyett krémesen lágy tejszínnel készült és friss bazsalikommal bolondítottuk meg.

Bazsalikomos burgonyafőzelék

Hozzávalók:

  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 tk vaj
  • 1 kg (sárga) burgonya
  • Ízlés szerint só
  • 2 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt tarka bors
  • 1 nagy csokor friss bazsalikom
  • 2,5 dl MEGGLE Mesterkrém
Kategóriafőétel
Elkészítési idő35 perc
Nehézségi szintkönnyű

Elkészítés

A hagymát apró kockára vágom és a vajon üvegesre pirítom. Mikor a hagymakockák már szépen megpirultak, rádobom a kockára vágott krumplit, néhány percet együtt pirítom, majd hozzáadom a felszeletelt fokhagymát, sózom, borsozom, összeforgatom, felöntöm annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje és fedő alatt puhára főzöm.

Amikor a  burgonya puhára főtt, a levéből egy-két evőkanálnyit turmixba teszek, hozzászórom a felaprított bazsalikom kb. felét, összeturmixolom és amikor krémessé válik, visszaöntöm a lábasba, felöntöm tejszínnel, megszórom a maradék bazsalikommal és takarék lángon, gyakori kevergetés mellett sűrűre főzöm.

Ízlés szerint sült kolbászkákkal, fasírttal, sült hússal kínálom.

Jó étvágyat kívánok!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top