Gasztro

Mutasd a hűtőd, megmondom ki vagy!

Nem is gondolnád, mennyire árulkodik rólad a hűtőszekrényed tartalma. Mert a táplálkozási szokásaidból a személyiségedre is lehet következtetni.

Az MNN újság kért meg több táplálkozási szakértőt, hogy hűtőkről készült fotók alapján mondjanak véleményt az hűtő gazdájának személyiségéről, és szerintük miben kellene változtatnia. Izgalmas lett az eredmény, mindenki megtalálhatja magát a hűtők között, olyan, mint a profilozás a Gyilkos elmékben, csak itt legfeljebb magunknak ártunk az ételeinkkel.

Készételek, komfortételek

Általában a készételekkel teli hűtő leginkább olyan szingli pasira jellemző, akit borzasztóan lefoglal a karrierépítés. Fontos számára, hogy pillanatok alatt ételhez jusson, amikor épp van egy szabad perce, ezért főleg mikrózható ételekkel tölti fel a hűtőjét. De előfordulhat az is, hogy nem a karrier miatt nincs idő főzni, hanem a hűtő gazdáját nemes egyszerűséggel nem érdekli a főzés, sem pedig az, hogy milyen ízek kerülnek az asztalára.

Mutasd a hűtőd, megmondom ki vagy!

Hogyan változtass?

Amikor fagyasztott készételt veszel, akkor tegyél a kosaradba mellé egy zacskó fagyasztott zöldséget is. Ha egy bögrényit teszel a zöldségből az ételhez, amikor mikróba dobod, máris sokkal jobb lesz a helyzet. A fagyasztott zöldségek pont annyira egészségesek lehetnek, mint a frissek, amíg nem öntjük őket nyakon cukros, készen kapható öntetekkel. A legjobb megoldás, ha elfelezed a főételt és a felét zöldséggel helyettesíted.

Házhoz szállított, éttermi ételek

Újabb elfoglalt ember, aki nem szeret főzni, csak az előzőhöz képest több pénze van, így tud napi szinten rendelni magának ételt. Vagy elmenni étterembe és onnan a maradékot hazahozni és a hűtőjében tárolni.

Mutasd a hűtőd, megmondom ki vagy!

Hogyan változtass?

Ha már rendelsz ételt, akkor okosan rendelj. Pizzarendelésnél kérj fele annyi sajtot és húst rá, és hozass egy salátát is. Amikor kínait vásárolsz, akkor dupla annyi zöldséggel kérd, barna rizzsel. De ha már elmész egy kínai étteremig, hogy onnan vigyél magadnak haza ételt, akkor ugyanennyi erővel bemehetsz egy boltba is, hogy ott grillezett halas, párolt zöldséges készételt vegyél, még azzal is jobban jársz.

Majdnem teljesen üres hűtő

Nincs étel a hűtőben, valószínűleg a spájzban találnánk inkább élelmet. Ugyanis az üres hűtő sokszor olyan emberre utal, aki inkább konzerveken és tartós élelmiszereken él. Időhiányban szenved, és nem érti, miért lenne az jó, ha egy bevásárlóközpontban vadászna mindennap friss ételre, aztán meg a tűzhely mellett pazarolná el az idejét.

Mutasd a hűtőd, megmondom ki vagy!

Hogyan változtass?

Ha a bevásárlás gondolatától is lábrázást kapsz, és a tűzhely közelségét sem bírod, akkor rendelj online hozzávalókat olyan receptekhez, amiket egyszerűen, pár perc alatt össze tudsz dobni. Nem nagy ördöngösség kifőzni egy tésztát és megpárolni hozzá egy bögrényi fagyasztott zöldséget, majd nyakon önteni konzervparadicsommal. Ha pedig ragaszkodsz a spájzodhoz, akkor töltsd fel müzliszeletekkel, egészséges nasikkal, olajos magvakkal, távolítsd el az egyértelműen egészségtelen ételeket. Ha nincs a szemed előtt, akkor nem is akarsz majd enni belőle.

Felcímkézett, rendszerezett ételek

Mérnök lakik a házban, esetleg egy könyvelő. De megesik ez azokkal is, akik nem rendszerező elmék, hanem csak megszállott fogyókúrázók, ők még akár a kalóriaszámokat is ráírják a dobozra. Egészen addig nincs gond azzal, hogy ennyire elrendezed az ételeidet, amíg élvezetet lelsz az elfogyasztásukban, és egészséges ételek vannak a dobozaidban.

Mutasd a hűtőd, megmondom ki vagy!

Hogyan változtass?

Tulajdonképpen nincs is mit megoldani, talán egy kicsit lazítani kéne csak.

Koszos hűtő, penészes, romlott ételek

Kicsit túlságosan is elengedte a gyeplőt egy ilyen hűtőtulajdonos. Jellemzően az ilyen ember megvásárol jó szándékúan mindenféle friss és egészséges élelmiszert, aztán a nagy elhatározást nem követik tettek, nem készíti el őket, vagy túlvásárolja magát. Ez utóbbi esetben a vásárlás maga nyújt számára élvezetet, nem pedig a főzés és evés. Az emberek többsége a főtt ételt is hajlamos túl sokáig tárolni: jó nagy adag ebédet főznek, de két nappal később már ráunnak, aztán hetekig még a hűtőben marad az étel, mert kár lenne kidobni. Pedig a főtt ételeket is maximum 5 napig szabad eltartani, utána a kukában a helyük.

Mutasd a hűtőd, megmondom ki vagy!

Hogyan változtass?

Veselkedj neki, és pucold ki a hűtődet. Nagy levegő és pakolj ki mindent belőle, ne sajnálj kidobni semmit. Esetleg hívj erre a célra egy takarítónőt. Ha pedig ezzel megvagy, soha többé ne engedd, hogy így elburjánozzon, mert számtalan fertőzés melegágya is lehet akár. Próbálj inkább kisebb adagokban gondolkodni, és mindenképp listával menj boltba, nehogy túlvásárold magad megint. Maximum két napra vásárolj be, felejtsd el, hogy egy hétre előre megpakolod a hűtődet, mert a harmadik napon már úgyis valami egészen mást szeretnél majd enni.

Rengeteg friss gyümölcs és zöldség

Kétségkívül egészséges emberrel állunk szemben, aki gyakran látogatja a zöldségest, hogy mindig legyen friss étel a hűtőjében. Jó rendszerező képességgel van megáldva, mert átlátja, hogy melyik hozzávalót mihez akarja felhasználni egy-két napon belül.

Mutasd a hűtőd, megmondom ki vagy!

Hogyan változtass?

Nincs min változtatni, ez így tökéletes. Menj, és egyél egy sütit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top