nlc.hu
Öngondoskodás
Így készülj okosan a nyugdíjas évekre!

Így készülj okosan a nyugdíjas évekre!

A nyugdíjas kort elérve vegyes érzelmek kerítik hatalmukba az embert. Egyrészt általában örül, hogy "leteheti a lantot", másrészt aggódás és bizonytalanság is vegyül ebbe az örömbe, hiszen amellett, hogy megváltozik az életvitele, az anyagi lehetősége is jellemzően beszűkülnek. Kivéve persze azokat, akik jó nyugdíjjal vonulhattak vissza, vagy időben, előre gondoskodtak különféle előtakarékossággal és befektetéssel az aktív évek utáni időszakról.

Egyre többen vannak hazánkban is, akik pénzügyeiket tudatosan tervezik, és öngondoskodóan igyekeznek bebiztosítani magukat a financiálisan nehezebb időszakokra is. Ám még így is meglehetősen alacsony szinten áll a pénzügyi kultúra hazánkban a nyugati országokhoz képest, ahol régi és megszakítatlan hagyományai vannak az öngondoskodásnak. Sőt, egyes felmérések szerint még Közép-Európában is a sereghajtók között vagyunk e téren. Sokan még minidig a párnacihában tárolják a bankókat, vagy titkos fiókban, rejtett zugban őrzik spórolt vagyonkát. Egy lépéssel előbbre járnak, aki bankszámlán kamatoztatják a pénzüket, ahol ugyan sokkal nagyobb biztonságban van, de a kamatok jövedelmezősége rendszerint csak éppen arra elég, hogy a pénz értékének romlását kövesse. Pedig számos befektetési lehetőség kínálkozik, amelyekkel élve úgy is lehetne fialtatni megtakarított pénzünket, hogy abból a nem is olyan rövid nyugdíjas években is megfelelő életszínvonalat biztosíthat magának az ember.

Így készülj okosan a nyugdíjas évekre!

Mibe fektessek?

Nálunk még gyerekcipőben járó, de például Lengyelországban, Romániában már kifejezetten népszerűek a befektetéshez kötött élet- és nyugdíjbiztosítások, amelyek a biztosítási szolgáltatásaik mellé hozamot is ígérnek, de a nyugdíjtakarékosság is elérhető bárkinek, hiszen szinte valamennyi bankfiókban foglalkoznak nyugdíj-előtakarékossággal. Ez utóbbi esetében pedig igen kedvező konstrukciókat tudnak kínálni, hiszen az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások 2014-es bevezetésével immár 3 olyan nyugdíj-előtakarékossági formát is választhatunk, amelyre évi 20% adókedvezményt igénybe lehet venni.

Így jövedelmez a nyugdíj-előtakarékosság

A befektetésekkel kombinált, úgynevezett unit-linked nyugdíjbiztosítások speciális befektetési lehetőségek, amelyek számtalan variációban kínálnak a különféle pénzintézetek és biztosító társaságok. Jellemzőjük, hogy az ügyfél által befizettet pénzt a pénzintézet a biztosítási szerződésben foglaltak szerint megforgatja, különféle értékpírokba, kötvényalapokba, részvényalapokba helyezi és kamatoztatja. E mellé jön a befizetések után az a garantált “jövedelem”, ami a 2014. január 1. óta hatályos törvényi szabályozás biztosít. Ennek értelmében a rendszeres megtakarítás esetén adójóváírást vehető igénybe az a befizetett díjak 20%-ának mértékéig, de legfeljebb évente 130 000 forintig, ide nem számítva a kiegészítő biztosításokra levont díjrészt.

Így készülj okosan a nyugdíjas évekre!

Széles a választék

Az extrák szolgáltatások sora, amiket ezen felül az egyes pénzintézetek nyújtanak és ígérnek nekünk, ha pénzünket náluk gyűjtögetjük nyugdíjas éveinkre már jóval hosszabb. Szóba jöhet az induló bónusz, időszakonként jelentkező extra jóváírások, választható deviza vagy forint alapú eszközalapok és még sok minden. A piacon elérhető konstrukciókról érdemes alaposan tájékozódni és a pénzintézetektől személyes tanácsadást kérni. Ma az ilyen megtakarítások (befektetések) jó esetben egészen magas hozammal kecsegtetnek: akár 10-110 százalékos hasznot is hozhatnak, mint ahogy tavaly erre volt is példa. Ahogy mondani szokás: a múltbeli eredmények és hozamok nem szolgálnak garanciaként a jövőre nézve. Az viszont biztos, hogy valamilyen megtakarítási formát mindenkinek tanácsos választania, ha idős korára anyagi biztonságot szeretne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top